#30– ELSŐ rész: Hogyan éli meg Erdélyben egy japán néprajztudós a székely kultúrát?

#30-Tanizaki Szeiko

1.rész

[Yanagisawa Gyöngyi]

Nagyon nagy örömmel és szeretettel köszöntöm a műsorban.

[Tanizaki Szeiko]

Örülök a meghívásnak.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Egy székelyföldi újságíró írta önről és a férjéről, Seres Bálintról, hogy önök közösen, de akár külön-külön is már most többet tettek az erdélyi magyar kultúráért, mint amennyit bizony sokan egész életük alatt tesznek, hiszen ön nem csak Erdélyben a japán kultúrát, hanem Japánban is az erdélyi kultúrát népszerűsíti a szorgos munkájával, megismert és összegyűjtött népi népművészetével, aminek ön személyesen is a gazdagságát igen nagyra tartja. Ön egyben egy feleség, háromgyermekes édesanyja is, és hát így mellesleg hagyományőrző, hímzéskutató, népviseletgyűjtő, néprajztudós is Erdélyben, Sepsiszentgyörgyön, ahol 2008-tól életvitelszerűen is él.

Sepsiszentgyörgy, milyen hely, hogyan indul egy napja Sepsiszentgyörgyön? Hol élnek, felkel, mi az első, amit csinál, egyáltalán hány órakor szokott felkelni?

[Tanizaki Szeiko]

A mi életünk vagy napunk kezdődik általában a hétköznap,  a gyerekeket elindítom az iskolába, és akkor felkerek, hamar csinálok a 10 órás szendvicset, és akkor úgy küldöm ki a házból. Szerencsére férjem szokott hazavinni most a gyerekeimet, gyerekeinket.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Tehát akkor ez a reggel korán kell, ilyen hat óra körül. Igen, igen. Tehát ez a szokványos reggeli kelés.

És a ház körül vannak teendők esetleg, vagy hol laknak?

[Tanizaki Szeiko]

Igen, itt vagyunk most a tömbházlakásban. Erdélyben úgy mondva blokkban egy többházlakás. Ötön vagyunk családdal, most már egyre kevesebb itt a többház, és már úgy élünk, mint 20 éve ismerem a lakósokat, de már sokan vannak, akik megöregedtek, és már nem nagyon van ilyen háromgyerekes család itt a többházlakásban.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Tehát akkor nem úgy képzeljük el, mint egy falusi életet, hogy akkor kimegy és megfeji a teheneket, és akkor azt a tejet issza, hanem akkor ugyanúgy ön is a tejet a boltban vásárolja, ?

[Tanizaki Szeiko]

Igen, még mindig úgy van, mert nálunk a Sepsiszentgyörgyön, meg Székelyföldön közel vannak a falvak, meg ahol állatokat sokan tartanak, és akkor behozzák a városba, vagy vannak olyan automatagép, ahol lehet vásárolni ilyen tejet, úgymond fel kell forralni, és akkor igen, ott szoktam vásárolni, de ugyanfélig mindig falusi, mert állatokat is tartunk.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Ja, azt külön akkor tartanak valahol állatokat?

[Tanizaki Szeiko]

Igen,  a városban egy régi ház van, ahol nem dolgozunk, és ott vannak tyúkok és nyulacskák, és akkor azokat úgy férjem reggel oda megy, és eteti minden nap, úgy kezdődik az napunk.

[Yanagisawa Gyöngyi]

És akkor ott azért még állatokat is tartanak. De azért így alapjában véve, szereti ön a falusi életet?

[Tanizaki Szeiko]

Én nagyon-nagyon imádom, hát azt is tudjuk, hogy mennyire nehéz, nehezebb a falusi élet. , nekünk van egy házunk faluba, és ott tudom, hogy nincs gáz, víz bevezetve, és általában kútra megyünk, vizet hozunk, aztán , hogy télidő, főleg hosszú télidő, és akkor ilyenkor úgy kezdődik a nap, hogy meleget kell, fákat kell tenni, és akkor tüzet csinálunk, gyűjtünk, és akkor van ennek is megvan maga szépsége és nehézsége, azt is ismerjük.

[Yanagisawa Gyöngyi]

 Ön Kjúsúről, tehát Japán déli részéről származik, hogyha összehasonlítja az ottani életét, az sem egy olyan értelemben nagyváros, mint mondjuk Tokió vagy Ószaka, tehát az is egy kicsit talán közelebb áll ehhez a falusi környezethez, életvitelhez, de mégis, hogyha összehasonlítja, akkor hol jobb, vagy van-e olyan nagyobb különbség az erdélyi falusi élet, és mondjuk a Miyazaki, a japáni falusi élet között?

[Tanizaki Szeiko]

Ott Miyazakiban, mi még város szélen éltünk, és nem, hát van ez a régi falusi közösség, úgymond, de nincs nagyon az a igazi falusi élet, nem tartanak az állatokat, és valakik foglalkoznak még mezőgazdasággal, de nem nagy mennyiségben, csak magukért, így nem nagyon tudom összehasonlítani, de az a legnagyobb különbség, hogy  hosszú a téli idő itt, és akkor a téli idő teljesen leáll a munka, és teljesen másképp kell tölteni a napokat itt bent a házban, azt nagyon nagy különbségnek tartom, mert Miyazakiban télen-nyáron, van ugyanúgy folyik a kerti munka, és kint is ugyanúgy lehet dolgozni, van napfény, ez itt az a bezárkózás, az a benti lét, az nagyon fontos, hogy hogy kell tölteni a téli időt, és akkor mennyire hasznosan, de azt persze, hogy jól is lehet fordítani azt az időt, hogy akkor van együtt a családi lét, meg beszélgetés, a családban is egy kézimunka, közös tevékenység, meg a sütés, főzés, ez is összeköt a téli életmódhoz.

[Yanagisawa Gyöngyi]

 Ennyire szépen megtanult magyarul. Eredetileg  Japánban kezdte el a magyar nyelvtanulást, az Ószakai Idegennyelvi Egyetemen,  magyar szakon. Én azért megkérdezem, hogy honnan jött az ötlet, hogy most akkor a magyar szakon magyart kezdjen el tanulni, ha nem tévedek, 2002 és 2004 között tanult a szakon, és egyáltalán, amikor az egyetemre ment, akkor mi volt az elgondolása, hogy az egyetem után mint fog csinálni?

Tehát mi akart lenni, egyszerűen kérdezve?

[Tanizaki Szeiko]

Hát én kicsit helyesbítem a kérdést, mert nekem kicsit hamarabb kezdődött az egyetemi élet, 98-ban jutottam be az egyetemre, és akkor még nem volt internet elérhetőségünk, és nagyon nehéz volt olyan információt találni olyan vidékről, ahol nem nagyon nyitott Japán számára, és pont ez a Kelet Európa része olyan vidékre esett, ahol tényleg nem nagyon tudtunk róla, mert 90-es években csak akkor kezdett a nyugati világra nyílni, és én sose hallottam életemben magyar nyelvet sem, nem tudtam elképzelni, hogy milyen része az, ami sokáig be volt zárva, és most nyílik ki, és változik a világ, és egyszerűen kíváncsi voltam arra, hogy változik az Európának a másik része, még a nyelv iránt is érdeklődtem, mert annyit tudtam csak a magyar nyelvről, hogy valamennyi ázsiai nyelvcsoporthoz tartozik, és Európában egyetlen, olyan ritka egy nyelv, és akkor azért is kezdtem érdeklődni, olyan nyelvet akartam tanulni, amit máshol nem.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Tehát akkor így megvolt arra a kérdésemre és a válasz, hogy hát akkor miért nem csehül kezdett tanulni, vagy mondjuk lengyelül, mert hiszen abban az időszakban középeurópai blokk, ez akkor nyitott, nemcsak Magyarország, de hát itt ez az ázsiai kapcsolat volt, akkor ezek szerint a vonzó, hogy elkezdte a magyar nyelvet. És hát  nemcsak a nyelvet kezdte el, hanem a néprajz iránt is érdeklődni kezdett, Ószakából, aztán Budapestre jött ösztöndíira, Budapesten a néprajz szakon tanult, tanulmányait, folytatta, és utána pedig Erdélybe hat hónapra, fél évre ment tanulni. Viszont most rögtön azt kérdezném meg, hogy amikor Budapesten a néprajz szakon tanult, akkor volt-e valami olyan, hogy a tanulmányai során, hogy valami nagyon elbűvölte például, vagy éppen az, hogy valami sokkolta hogy akkor találkozott először mondjuk valami olyan jelenséggel, amit eddig, amiről eddig még nem is tudott.

Voltak-e ilyenek a tanulmányai során?

[Tanizaki Szeiko]

A néprajzot kezdtem tanulni akkor 2000-ben, Erdélyben kezdtem tanulni, és akkor voltak terep munkáink, hogy volt olyan lehetőségünk, hogy Moldovához megyünk, moldovai csángókhoz.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Tehát akkor először Erdélyben kezdte el a néprajz, és utána ment Budapestre. Erdélyben akkor terepmunka, és akkor csángó.

[Tanizaki Szeiko]

Igen, a magyar vidéktől kicsit távol esik, és a nyelvhasználata is teljesen más, mint Magyarországon meg Erdélyben. Tényleg nem annyira jól értettem a nyelvüket, de vannak olyan régi szokásai, ami teljesen kifelejtettek itt a magyarság, és nagyon gazdag a folklór hagyomány, és mi inkább tárgy emlékeket gyűjtöttünk, az volt a feladatunk a tanárnővel, hogy ott a Moldovában akartak létrehozni egy tájmúzeumot és annak az anyagát a diákokkal össze kellett gyűjteni, és mi fényképeztünk, aztán tárgyakat gyűjtöttünk a emberek közül. Akkor még bizony olyan időszakban volt, hogy teljesen össze volt zavarva a moldovai magyarságnál, nemcsak magyar felől jöttek az emberek, hanem román felől is, és voltak akik inkább románnak vallják magukat, vagy voltak akik inkább magyarsághoz, és teljesen kettő volt szakadva a falusi közösség, hogy éreztük, hogy egy olyan ijesztő, olyan veszekedés, ilyesmi is láttuk, de ez nagyon sokkos volt ez a moldovai utazás, abban az időben egy év alatt majd azt jelenti, hogy én négyszer jártam Moldovában. Nemcsak Moldovában jártam, hanem Erdélyben is, mert inkább nekem az a néprajzi világ nem Magyarországi területre vonatkozott, hanem most  először célpont az Erdély volt, és akkor Erdélybe jöttem, és itt kezdtem néprajza ismerkedni igazán, és akkor tanultam meg, hogy Székelység teljesen más, mint ott a Kolosvár vidéke, meg a Moldova, és még más, és ezek a teljesség közötti különbségeket is láttuk, de a nyelvi tudásom még nem volt elég ahhoz, hogy egyedül menjek terepre, és valamit kutassam, inkább  valakiben férjemmel is, vagy olyan iskolatársaimmal sikerült bejussom.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Akkor még a férjével nem ismerkedett meg, mert  elment akkor Budapestre, még Budapesten is akkor tanult egy kicsit, és utána megint visszament,  Kolosvárra, és akkor már a Bolyai Egyetemen ismerte meg a férjét.

[Tanizaki Szeiko]

Igen, ismerkedtem meg, pont akkor az első erdélyi tartózkodásom alatt, akkor osztályban első éves volt a férjem, és akkor nekem volt olyan szabadságom, hogy valamelyik órára, bármelyik órára részt vegyek, és akkor mindenik órára vettem részt, hogy a első évesektől kezdve, és akkor ott ismerkedtem meg a férjemmel.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Akkor Budapesten is járt, meg Erdélyben is járt, és most én nekem az lenne a kérdésem, hogy akkor, tehát itt a 2000-es évek környékén, volt-e valami olyan szembetűnő dolog az erdélyi magyarok és a budapesti magyarok között, ami önnek, mint japánként, tehát mint egy külföldiként úgy feltűnt. Volt ilyen? Akkor tapasztalt ilyet?

[Tanizaki Szeiko]

Igen, éreztem bizonyos szinten, mert egy ilyekként nem annyira ismehetem más embereket, de a diákok között is meg volt magam hangulat az erdélyi diákoknak, hogy valamennyire összetartóbb hangulatot éreztem az erdélyi magyarok között, mert ott Kolozsvár egy nagy város volt, és többség az román, és akkor azok közül tényleg olyan 20-30 százaléka magyar, és ilyen közösségben nyilván, hogy annyira inkább összetartják magukat a magyarok.

Együtt laktak általában kollégiumban, vagy gyakorlatilag kinti lakásban, hogy általában magyar lakótársat kerestek mindenki, és segítettek egymásnak. Akkor nagyon szegény volt Románia, de azért összetartóan egymásnak segítettek, hogy azt éreztem, hogy külföldiekkel szemben is jobban befogadóak voltak, hogy én, mint külföldi, keleti országból érkező diák számára is sokkal befogadóbbak voltak. Voltak külföldi diákok, de az ázsiaiak nagyon ritkán fordultak elő abban az időben, és elég jól fogadtak engem, és nagyon megszerettem Erdélyt.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Tehát az erdélyiek azok összetartóbbak voltak, mint a budapestiek. Talán Korai még ezt a kérdést feltenni, de én most megkérdezném, hogy említette, hogy hát akkor Románia szegény volt még, tehát itt a 2000-es évek, később , hogy 2008-tól él már Sepsi Szentgyörgyön életvitelszerűen, hogy így visszatekintve az akkori időkre, milyen volt akkor az élet?  Átalakuló Románia, a rendszerváltás 98 után, ezt ön hogy élte meg, vagy mit látott ebből?

[Tanizaki Szeiko]

Igen, általában az időben úgy volt, hogy Románia szegény volt, még a társadalmi rendszer  nem volt kialakulva az a kellemes, jó rendszer, nem működött jól, és akkor milyen nehézséget inkább ezzel pótolták ki, hogy egymásnak segítettek például. Mi is nagyon sokáig jártunk falvakra, vagy valahová városba, vagy akkor szegény diákok számára, az nagyon segítség volt, hogy stoppoltunk. Egyedül nem stoppoltam soha, de férjemmel, annyit stoppoltunk, hogy Kolozsvártól, Székelyföldre nem is mondta az édesanyjának, hogy mikor érkezik, meg nem volt akkor se mobiltelefon, se fix házitelefonja, és akkor nagyjából jövő héten érkezik, csak azt levélbe küldte, és akkor az édesanyja minden nap várta, hogy mikor érkezik.

[Yanagisawa Gyöngyi]

És akkor amikor itt stoppoltak, akkor bárki bárkit felvett. A román a magyart, a magyar a románt, tehát akkor ott nem volt különbség a nemzetiségek között.

[Tanizaki Szeiko]

Persze, hogy nem látszik kiből, hogy kit veszik fel, de általában olyan emberek vették fel, akik nem is gazdagok voltak, hanem inkább akartak segíteni. Voltak, akik inkább pénzt voltak, de azért nem csak pénzét, hanem valaki beszélgető társat szeretett volna, vagy szerintem az is jó, hogy olyan utcai emberekkel, akikkel soha nem kapcsolatban kerülünk, olyan emberekkel tudtunk órákat tölteni, és közben beszélgettünk, és én román nyelvi tudásom tényleg nem nagyon volt, de akkor is próbáltam románul beszélni, és voltak olyan kalandok, hogy éjfélkor érkeztünk Segesvárra, és akkor egyet sétáltunk ott szép vár részét,  ilyen, mert stopposok csak addig hoztak az autók, és akkor olyan megálláspontok, azokat is élveztük, és volt sokkal lazább hangulat.

Aztán volt ilyen vonat, nemzetközi vonat, ami jár Budapest és Brassó között, és akkor ott is tele voltak magyar diákokkal, mert leginkább magyar lakóvidékeket megy körbe, és ott is úgy történt, hogy nem volt pénz, nem is vettek jegyet, és felugrottgak a vonatra, és akkor egyet beszélgettek, és akkor odaadtak pénzt, és akkor  el van intézve, meg ilyen sokkal lazább.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Lazább, könnyedebb volt. Ez egyébként most megváltozott? Tehát most már ilyet nem lehet csinálni?

[Tanizaki Szeiko]

Már 40-bárhány éves vagyok, nem mentem ilyen jegy nélkül vonatra, meg nem is stoppoltam, de most már szerintem annyira nem bíznak, vagyis inkább kényelem miatt, hogy mindenki már kényelemes, már nem szorulunk rá, hogy most muszáj stoppolni. Szerintem másképp oldják meg valaki ismerőssel. Most már van egyetemistáknak olyan kedvezmény, azt hiszem, hogy nagy része az útiköltséget, a hazautazási költséget, az állam fizeti, akkor már teljesen változott.

De most a diákok is olyan kényelemesek, hogy nem megy ki útra, hogy órákig várja az autót.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Tehát már nincsenek ráfanyalodva, nincs senki rá kényszerítve, hogy ilyet csináljon. Ez csak azért is érdekes, mert  rosszban ismeri meg az ember a társát, tehát hogy az összetartás az valahol ebben a szűkös időben megvolt, és mostanra, ahogy változtak az idők, egyre jobb lett a helyzet, akkor ez az összetartás is ezek szerint azért lazult. Na most  itt mi beszéltünk a romániai helyzetről, a magyar helyzetről.

Most én azt szeretném megkérdezni, hogy hát  ön  Japánban, illetve hát  nem csak Japánban, hanem a Fülöpszigeteken, Tajvanon is tart kiállításokat, Japánon belül is előadásokat az erdélyi kultúráról. Egyáltalán kik a közönség? Tehát hogy akár Tajvannon is például, meg hogy honnan jött ez a kapcsolat, hogy még mondjuk a Fülöpszigeteken is lehessen ilyet, hogy mi érdekli az ázsiai embereket az erdélyi kultúrából?

Ezt csak azért kérdezem, mert  innen Ázsiából nézve, ahogy ön is mondta, közép-európa, hát az egy tömb,  sok ország, néha különbséget sem tudnak sokan tenni, hogy most Magyarország, Ausztria, és hogy pont az erdélyi kultúra, az erdélyi hímzések, amik úgy felkeltenék az érdeklődést, hogy mondjuk miért nem a nem tudom, a szlovák hímzés. Tehát, hogy itt most ez az ön érdeme, hogy ön ilyen jól tudta ezt közvetíteni, menedzselni, vagy pedig az ázsiai embereknek van valami olyan, nem tudom micsoda, kötődés, érdeklődés, ami kifejezetten az erdélyi kultúrát célozza?

[Tanizaki Szeiko]

Hát én úgy tapasztaltam, hogy az az ázsiai, meg Japánban, meg elsősorban Japánban, meg más az ázsiai országokban, hogy azért keletkezett az erdélyi kézimunka iránti érdeklődés, mert inkább elsősorban az írásos, kalotaszegi nagyírásos, azt láttam, hogy inkább érdeklődik őket.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Ezt mondjuk el gyorsan csak a hallgatóknak, bocsánat, hogy  ez a kalotaszegi írásos, hogy ez micsoda, ez  csak a piros, vagy többnyire a piros szín, egy színnel,  a pirossal hímzett motivumok, ez lenne  az írásos.

[Tanizaki Szeiko]

Igen, igen. Az írásost is úgy tettek, hogy Európaban nem ismerik ezt a hímzés technikát, és valahol Ázsiában inkább én láttam az afganisztani hímzésben, meg Ainúknál is érdekességképpen, hogy ilyen nyitott láncszemöltés, egy láncszemöltésnek egy változata, Kalotaszegen sokkal sűrűbben varrják, és csak egy színben.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Bocsánat, az Ainúkról csak annyit mondjunk el, hogy eredetileg a Hokkaidón élt őslakosok voltak, csak a hallgatók kedvéért, akik nem tudnák, hogy kik voltak az Ainúk. Egy közös kapcsolat motivumok között.

[Tanizaki Szeiko]

Többféleképp Ainúknál is varrják, nem csak azt a nyitott láncszemöltést, de azt a nyitott láncszemöltést is alkalmaznak, még a mintakincs kicsit más, mert Ainúknál ilyen hegyesek a motivumok, és akkor annak is van jelentősége, hogy általában hajlik-e gonoszt. Kalotaszegen inkább többnyire a nővény ornamentikából számazik, az eredet inkább a középkori reneszánsból számazik, de itt azért is, hogy másképp alkalmaztak, azt a hímzés nem több színnel, nem nővényfű abrázolással, hanem kicsit geometrikusabb formában, és az a nagy hatás van, hogy teljesen más, mint az európai más hímzés. Például Japánban inkább azok, akik kezdtek európai hímzést tanulni, inkább franciai hímzés, hogy franciai nemes kultúrával származó, mintakincs, meg a technika is sokkal finomabb, és ilyen teljesen más az ízlés, mint a magyar erdélyi népi hímzés, mert ott sokkal erősebb színeket használják, és a technika is egyszerűbb, de az a mintakincs mindenképp, hogy nem csak a európai, hanem van valami, ami más, mint a többi, szerintem azt érzik Ázsiaban, azért szerintem vonzódnak az erdei hímzéshez.

[Yanagisawa Gyöngyi]

A kalotaszegi hímzés egy annyira egyedi, és ahogy így mondja, hogy van is kapcsolat az ázsiai motivumok között is, hogy ezt keresik az ázsiai érdeklődők, már meg is válaszolta azt a kérdést is, hogy ön miért éppen a kalotaszegi írásosba szeretett bele,

[Tanizaki Szeiko]

de nem csak a kalotaszegi írásos iránt, hanem van még több olyan helyi hímzéstechnika, mintakincs, és azok tényleg egyik eltér a másiktól, de mégis van valami közös erdélyi vonás, és akkor azt nagyon szeretném tanulmányozni tovább, hogy miért is az erdei tájegységben megmaradt az a közösség, mégis különböznek egymástól, az tényleg nagyon érdekes dolog, hogy így megmaradt sokáig Erdélyben, és több népi hatással együtt, románokkal éltek, szászokkal éltek, és voltak egymással való kapcsolati hatás is, és mégis volt az a saját mintakincs, meg a hagyományi nagyon komplikált, de nagyon érdekesnek találom.

[Yanagisawa Gyöngyi]

A nagy érdeme önnek az, hogy mindezt könyvben is kiadta, megörökítette, hiszen mondjuk el, hogy az erdélyi népi hímzés, írásos címmel adott ki Japánban könyvet, illetve cifra, kalotaszeg, kalotaszegi, ragyogó népi hímzés, ezekben foglalja össze japán nyelven, a japán érdeklődőknek az eddigi gyűjtésének a termését. Ön vezet egy blogot is japán nyelven, és hát ott is azért írja, hogy hát sajnos mostanra már csak az idős nénik, a nagymamák, azok, akik többnyire tovább viszik, vagy hát csinálják még ezeket a hímzéseket, és hogy Kalotaszegen is, hát bizony már igazán megfogyatkoztak a művelők. Hogy áll most a helyzet Erdélyben? Hol vannak a legtöbben?

Melyik része, milyen városban, melyik tájrészen?

[Tanizaki Szeiko]

Igen, itt van olyan nagyjából két irányzat, az egyik az, ami hagyományos, ami falun, inkább falun, és akkor ottani hagyományi, ami öröklődött házról, házra, ilyen családtól családra, és megmaradt. De ez viszont most már tényleg elfogyó már, azért is, mert már annyira változott a társadalom, hogy a fiataloknak nagyon nehezen tudják átadni a hagyományt. A helybéliek, ott a falusi közösségben annyira nem értékelik már azt a hagyományt, már nem él benne nagy része, már azok csak idős generációk.

És másik irányzat az, hogy most kezdték, 2000 körül már azóta Magyarországon ilyen, nagyon támogatják azt a kézi munkát, kifejezetten a faluban, vagy inkább a magyar nyelvi területen, és akkor terjesztik mindenképpen.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Bocsánat, a magyar kormány, tehát az anyaország a magyar kormány támogatja ezt?

[Tanizaki Szeiko]

Igen, összes magyar népi kultúrát támogató program, az részben jó volt, de másrészben nem az, a falu megmaradt, azt az eredeti kézi munkát, az a népi mintakincs, meg a hagyományt, de valahogy azt találtam, hogy inkább Magyarországnak a bizonyos vidékeket, annak a kézi munkáját inkább propagálják, és azt inkább, hogy annak adják a támogatást, akik azt várják, és nem az erdélyi elhagyatott vidékeket nem nagyon támogatják, és ez sajnálatos.

[Yanagisawa Gyöngyi]

És ez, hogy a támogatás, hogy melyik vidékekre megy, ezt mi alapján határozzák meg? Ezt a magyar kormány valami alapján eldönti, vagy pedig az erdélyiek is erre pályáznak, vagy az erdélyiek is bemutatják azt, hogy ez a hagyomány például már nagyon elhalóban van, ezt kellene támogatni, tehát ez hogyan működik? Ön ebbe mennyire lát bele?

[Tanizaki Szeiko]

Én úgy látom, hogy nem azt mondom, hogy erdélyt kihagyják teljesen, hanem, hogy persze adnak lehetőséget erdélyieknek is, csak nem azok a helyi mestereket támogatják, hanem inkább azokat, akik  vannak például Békéscsabán működik olyan hímző központ, és akkor ott járnak Erdélyből, és sokan mások is, azok, akik megtanulják, hogy mindenféle népi hímzést, de nem az igazi, nem mennek faluba, azok, akik már városban megtanult olyan tanítóktól, és akkor más, mint az, hogy megy faluba, és akkor ott a falusi néni házában lássa, hogy mi van körülötte, és akkor ott a helyben megtanulják.

Ez teljesen más dolog, mert én néprajzosként tudom, hogy a népművészet nem abból áll, hogy egy mintakincset, vagy egy hímző technikát megtanulják, és szépen máshova alkalmazzák, hanem az eredeti, mi az a hiteles helyi hagyomány, nem lehet körülbelül választani most a hímzést a lakáskultúrától, vagy a népi szájhagyománytól, vagy az összes komplex dolog, és akkor, hogyha valaki soha nem látogat Kalotaszegre, de valahol azt a kalotaszegi hímzést tanítják, annak nem látom semmi értelmet.

A falusi élet, az tényleg nagyon megvan maga a háttér, hogy miért ott alakult ki a hímzés, és akkor az életmód, az a falusi életmóddal nagyon szorosan összefügg, és azért is inkább falura megyek, és olyan nénikéket keresem, akik nem voltak soha életében más vidékbe, vagy más nem látott. Az is fontos, hogy most a világon annyira tele vannak információk, hogy világszerte minden hímzés, mindenféle technikát meg lehet tanulni, hogy nem kell kilépni egyet sem, de  annak nem látom nagy értelmet, mert csak akkor lehet tanulni a helyi hímzést, akkor hogyha ismeri rendesen azt a helységet, és annak a kultúráját, és csak önmagában kivenni azt a hímzést, azt nem látom.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Itt tulajdonképp valami autentikus, azt ott helyben lehet megtanulni, megérteni, igazából elsajátítani. Viszont itt most nekem az jutott az eszembe, hogy ez lehet egy nagyon csúnya dolog, amit én most mondani fogok. Irta ezt is a blogján, hogy a hímzés akkor nyeri el a valódi formáját, hogyha közösségben készül.

Ez tulajdonképp ugyanaz röviden, amit most az imént is elmondott, hogy ott a helyszínen, és akik, és összegyűlnek,  a nénikék, de a mai világunkban, amikor már olyan varrógépek vannak, amelyek tudnak hímezni is, és nem szakavatott szem, tehát a laikus vásárló, az nem is tudja már megkülönböztetni, hogy ezt most géppel hímezték, vagy pedig kézzel hímezték, mert már annyira technikailag,  a varrógépek már annyira ügyesek, hogy ebben a világban mi az, ami mégis értéket ad a kézzel hímzett dolgoknak?

[Tanizaki Szeiko]

Hát az jó kérdés, hogy tényleg a technika nagyon fejlődött, de én úgy tudom, mert én úgy nőttem fel, hogy édesanyám mindig foglalkozott kézi munkával, és édesanyám úgy kezdett neki patchworknek, azt tanult már, mikor én kicsi gyerek voltam, és akkor ilyen pelenka tartó, ilyen kicsi nesszeszer táskákat készített. De úgy láttam, hogy édesanyám mégis kézzel, tudom, hogy van olyan varrógép, ami hasonlóan lehet varrni, de mégis kézi munkához ragaszkodik, mert az teljesen más, ami géppel készült dolog, az már teljesen meglapul, megsimul az anyagfelületre, és már olyan gépies lesz, azt már emberi szemmel lehet látni a különbséget, hogy a kézi munka nem egyenletes, és olyan levegőt hordoz magával, hogy ilyen természetes és emberi barát.

És édesanyám is mondja, hogy amit összevarrt varrógéppel, az lehet lábtörő, vagy akár ilyen lábra is lehet teríteni, de nincs akkora értéke. Kézi munkának megvan a súlya.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Pont ez az egyenletlenség, az értéke a kézi munkának, mert hogy a gépi, az meg már  annyira tökéletes, hogy azon az látszik, hogy na ez a gépi. A másik, ha közösségben készül, akkor nyeri el az igazi formáját. Most  itt nekem az a kérdésem, hogy akkor tulajdonképpen ez a népi művészet, ha így mondjuk, a hímzések, meg a horgolás, meg minden akkor ide bele tartozik, ez tulajdonképpen akkor nem is egy-egy eredmény, hanem az a fő cél, hogy az emberek összejöjjenek, ?

Tehát, hogy együtt töltsék az időt, és hogyha már együtt töltik az időt, akkor mellesleg kézimunkáznak. Az, hogy most valaki egyedül ül otthon, és kézimunkázik, és teljesen ennek átadja magát, abból is nyilván valami ki fog sülni, de hogy igazából itt most egy ilyen néprajzi szempontból, ha nézzük, akkor van értéke, hogyha ez egy közösségben készül, ?

[Tanizaki Szeiko]

Persze, persze, az a mintakincs is úgy alakul, hogy nem egy ember találta ki azt a mintakincset, hanem az generáción keresztül úgy alakult ki, hogy ember hozzáadja meg, elveszik, kiveszik, és átalakítják az hosszú időn át, és az csak közösségben tud működni, mert az népmotívumkincsnek nincs igaztája, mert a közössége tulajdonképpen, hogy nem lehet egy néphez húzódni, akkor már egy néphez húzódik, akkor már az iparművészet, az teljesen más érdekű lesz, és pont akkor lesz népművészetté, hogyha a közösség fogadja.

Csak egy ember kitalálja, de a közösségnek nem tetszik, hogy többiek nem varrják, akkor már ez nem kerül be a népi mintakincs közé, és akkor azért fontos, hogy egy bizonyos falusi, hagyományos közösség, ami már széthulló, már nem annyira tartják meg a közösséget, és nem jönnek együtt, és tényleg az nagyon szomorú, és a nélkül tényleg nem működhet.

[Yanagisawa Gyöngyi]

 ön is hirdet ilyen kurzusokat honlapján, hát most  itt a COVID révén nem tudtak  személyesen részt venni, és hát így indultak meg ezek az online kurzusok is, amelyek valamilyen szinten azért megnyitják a lehetőséget, a távlatokat, pontosan amiatt, hogy külföldről is részt lehet ezeken a kurzusokon venni. Japánból is egyébként részt vesznek ilyen kurzusokon?

[Tanizaki Szeiko]

Igen, most egyre jobban gondolom, de úgy adott az ötletet az egyik barátnőm, aki néptáncot tanít, hogy mondta, hogy hogy lehetne, hogy azt a ugyanaz a kérdés, hogy azt a tánc maga technikát lehet tanítani, de nem lehet azt a falusi háttérrel egybe hozni, és akkor úgy gondolta, hogy ő úgy lenne, mint az a néni lenne, a falusi néni lenne, hogy ő úgy viselkedne, úgy hordozza magával azt a hangulatot, ami faluból való, és akkor tényleg azon gondolkoztam, hogy miért nem lehetne azt a falusi hangulatot az egészet behozni, nem csak a technikát tanítom, nem csak a mintakincset, hanem maga a hátteret.

És akkor Covid időben  bezáródott a világ, és akkor jutott eszembe, akkor mi lenne, ha én mennék faluba, és akkor ott a nénivel együtt kézmunkát tanítást tartanak. És akkor az pont akkor történt, mikor Japánban, Tokióban volt olimpia, és sokan nézték a tv-ben az olimpiát, de közben mi online workshopot csináltunk. És akkor annak volt egy sikere, hogy az első próbálkozás az tényleg nagyon nehéz volt, mert nem tudtam, hogy kell működni, és igen sokat akartam csinálni, kamerásokkal együtt.

És akkor interjút is csináltunk nénikkel együtt, és akkor nem csak a kézmunkát közvetítettük, hanem fényképeket csináltattam. De azért az elsőben az jó volt, hogy minél többet akartuk másképp mutatni, és akkor ezzel együtt, hogy mintha nem tudnának utazni Erdélyfalvakra, de mégis olyan érzés volt,mintha ott lenne.

Igen.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Erre akkor ezek szerint, nem csak Japánból lehet jelentkezni, hanem akár Magyarországról is, egyértelműen. Milyen területeket foglal ez az online kurzus magába? Kalotaszegről van szó, Csík vidékről van szó, Barcaságról, Udvarhelyről van szó, tehát különböző helyekre mennek, ?

Igen. Torockón is voltunk. Tehát így a hallgatóknak csak azért mondom, hogy aki akár külföldről hallgatja, és egy harmadik ország, és kedvet érez az iránt, hogy így autentikus hímzést tanuljon, akkor nyugodtan csatlakozhat ezekhez az online kurzusokhoz.

Az ön honlapjáról el is lehet érni, amit a podcast leírásba is be fogunk tenni. Magyarul mennek ezek a felvételek, de hogy minél többen vegyenek itt részt. Azt itt meg szeretném kérdezni, hogy ön, japánként, hogy Erdélyben már  akkor eléggé hosszú ideje él, talált-e kulturális közös pontokat?

A japánok is ilyenek, az erdélyiek is ilyenek, hogy ott úgy megtalálta a közös pontot. Vannak ilyenek?

[Tanizaki Szeiko]

Igen is, nem is. Nem tudom, vannak olyan különbségek, és még hasonló pontok is, de itt Székelyföldön megvan az a ilyen különös bezárkózottság, hogy  a generációkon keresztül itt határvédő vidék volt, és nagyon büszkék magukra, nem nagyon keveredtek másokkal, és akkor megvan a maga hagyománya, hogy megvan a humora, és székely humor is elég híres.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Ez elmondható Japánra is, nem? Ez az egész most, amit elmondott,  nekem rögtön ez a Simaguni kondzso jutott eszembe, tehát ami Japánban is megvan, tehát hogy  mi ezen a szigetvilágon élünk, mi mások vagyunk, mint a világ, meg van a saját kultúránk, értjük  a másiknak a nyelvét, de az mégiscsak más, és a többi, és a többi. Tehát ez ilyen szempontból, akkor  Erdély is, a Kárpátok ölelésében egy ilyen kis Shimaguni lenne, tehát ott is egy szigetről, ha szabad így mondani, szigetről is lehet beszélni ?

Ezt érezte?

[Tanizaki Szeiko]

Igen, főleg itt a Székelyföldön, mert Székelyföld más, mint a többi Erdély része. Valaki, aki utazott Kolozsvára, lehet, hogy más érzést kell tenni, mint ide a Székelyföldre utazott, mert itt azért megvan az a pont, ebben az a Shimaguni, az a sziget lenne egy erdélyi országnak egy szigetje, és mert a többi román népvidék, egy nyelvvidék, az körülveszi, és nagyon be voltak szárkózva, és nem is tudnak románul. Aztán, amikor megérkeztem ide, sokat hallottam, hogy jaj, nem kell tanulni románul, mert úgyis csak mi magyarok vagyunk, meg nagyon azért konzervatív, van, megvan az a hagyománya, és még a bicskások, úgyis mondják, hogy székelyek, nagyon forróvérűek, és akkor nagyon románokére nagyon lázadnak fel, meg vannak ilyen érdekes temperamentumuk, de általában csendesek, és nyugodtak, megcsinálják maga dolgát, és nem foglalkozik másokkal, de azért van, mikor egy-két olyan eset van, akkor már összefognak, és akkor nagyon tudnak lázadni, és nemet is mondani, de ez itt Japánban már annyira elveszett, az erős gerinces olyan része, hogy ilyen szamuráj szellem, meg ilyesmi, de pont székelyeket azért szimpatizálnak Japánnal, mert az a szamuráj kultúra miatt, mert itt azért nagyon sokan harcművészetet tanulnak, sokkal többen meglepően, többen tanulnak itt karatét,

[Yanagisawa Gyöngyi]

mint Japánban. Nagyon sokan tanulnak, mint Japánban, de az általában így szokott lenni. Viszont  ön Erdélyben, ahogy itt most mondja is, hogy Erdélybe is beszivárog a japán kultúra, hogy ön Erdélyben kifejezetten a japán kultúrát promótálja, viszi, bemutatja.

A Facebookján az utóbbi időben írta, hogy egy templomban Konfúciuszról fog előadást tartani. De hát , ha így nézzük, Konfúciusz nem kifejezetten Japán, hogy akkor ön ennyire, tehát az ázsiai, a kínai, a japán, esetleg még lehet, hogy akkor a kóreai, tehát itt az ázsiai részt akkor így Erdélyben ennyire bemutatja, viszi, mi az, ami iránt az erdélyiek érdeklődnek. A harckultúrát említette, de mi még, amit szeretnek Japánban például?

[Tanizaki Szeiko]

Igen, gyakorlatilag akkor is működik, itt Seppsiszentgyörgyön, a kommunista időben már kezdett egy művészeti tanár, egy művész, elment Romániai Nagykövetségre, és akkor ott tanult meg állítólag egy japán mestertől, és akkor már azóta már több mint 30 éve itt ilyen kis városban, kis közösségben még működik, az az Ikebana-kör, és én szerintem annak a japán művészetnek az egyszerűséget nagyon szeretik, hogy nagyon egyszerű, például Haiku is, hogy nagyon nagy érdeklődés Haiku iránt is, és helyi irodalmi kőrrel is kapcsolatot vettem fel, vagy inkább onnan kaptam kérést, hogy előadást tartsak, és persze, hogy tátottam előadást, de Haiku-t sokan küldtek magyar nyelvi szavai által, de aztán tényleg a világon máshol nincs olyan versforma, hogy annyira kötött vers, és nagyon röviden megmondja a mondani valóját, és szépséget. Azt nagyon imádják az egyszerűséget, hogy a világ berendezés, és hogy csak három ágból áll, és akkor ég, és akkor föld, és sok mindent fejez ki, emberi világ, föld, világ, és akkor azt a filozófiával együtt, azért most is tartottam előadást, a kínai inkább nem csak Konfuciuszról, hanem a kínai száz tudós iskoláról, hogy a filozófusokról, hogy az a japán kultúrának az egyik gyökere. Nem igazán értem a kínai-koreai történelmet, de azt a ókori-t nagyon imádom, mert azt a ókori Kína az keleti Ázsiának az alapja, a kultúrális alapja, úgy, mint Róma, és a japánként is Edo korszakban a Konfucianizmust úgy tanították, iskolában az volt az iskola oktatásnak az alapja, és sajnos a mai Japánban nagyon elveszítik azt a szépséget, hogy fontos a család, és akkor  időseket, a családfőt nagyon tisztelni kell, és akkor az a társadalmi szinten is, hogy időseket tisztelik.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Azért változik a világ, ehhez idomulni kell, a változáshoz. Én úgy gondolom, hogy ez teljesen rendben van, hogy  a konfucianizmust azt mondjuk tartsuk becsben, de egyfelől,  Japánban is társadalom szempontjából az idősek száma az sokkalta több lesz, sajnos, mint már a fiataloké. Ez a változás megtöri azt az egyensúlyt, ami eddig volt.

Na most,  mégis csak fejlődni kell valahogy, tehát akkor most már az időseket milyen, hogyan kell pozícionálni, hogyan kell megítélni, hát ennek is egy változási folyamaton kell keresztül menni. Ez a konzervatizmus, ami Erdélyben is megvan ezek szerint, meg hát  Japánban is alapjában véve ez a jellemző. Engem egy kicsit most az is érdekelne, hogy Erdélyben a jelenleg Japánnak a helyzetét, a problémáit, és mondjuk így akkor az újdonságait, hogy ezt is tudják az emberek?

Erről is tájékozottak? Mert  itt most beszéltünk az Ikebanáról, és hát ezekről a hagyományos, úgymond Japán művészeti ágakról. Na de a jelen Japánnak rengeteg problémája is van, hogy ez ugyanúgy azért átmegy az erdélyiek felé is?

[Tanizaki Szeiko]

Gondolom bizonyos szinten hírek által szereznek információt Japánról, és nagyjából igen ismerik a Japán problémát is, de már fiatalok körében nagyon népszerű az animés világ, és már sokan a japán nyelvet úgy kezdenek érdekelni, mert úgy, hogy az animéket néztek évek óta, és akkor nagyon tetszik a nyelv, de gondolom nem csak a nyelv, hanem megvan a maga hangulata, vagy valami kultúrális alap, amiben gyökereznek a történetek, és akkor az iránt vonzódnak talán a fiatalok, és akkor kezdenek tanulni a japánt, aztán vannak olyan része, ami animében nincs meg, de szerintem az fontos, hogy ha egy nyelvet kezdenek tanulni, és akkor utána kinyílnak más kapuk, és akkor más irányba lehetne jutni, nem csak az animé világ van, hanem sok minden, vannak akik már japán szakra jutottak be, meg vannak akik a japánt munkaként használják, de mindenképpen van Japán iránti szeretet. Én is büszke vagyok rá, hogy a japán kultúrát jónak, inkább szépnek látják a mai fiatalok.