#33– ELSŐ rész: Számomra egy út van, a kard útja!

#33- ELSŐ rész: Számomra egy út van, a kard útja!

Vendég: Kovács András

[Yanagisawa Gy]

Kedves András, én nagyon nagy szeretettel köszöntelek a műsorban, és igen nagy megtiszteltetése számomra, hogy igent mondtál a meghívásomra.

[Kovács András]

Nagyon köszönöm, Gyöngyi, szintén én is ugyanúgy érzem, és szerintem nagyon jó beszélgetések fordulnak kikerekednénk.

[Yanagisawa Gy]

Már csak azért is köszönöm, hogy itt vagy ma, mert elmondtad korábban, hogy igen sok média meghívást kapsz, aminek nem tudsz mindegyikének eleget tenni. Hosszú évek munkájának az eredménye az, hogy te ma Magyarországon a Székesfehérvár közeli kincsesbányán japán kardminőségű mesterműveket kovácsolsz, alkotsz, amelyeknek nemcsak művészi értéke van, hanem valóban kiválóan vágnak is, tehát funkcionálisan is fegyverek. Szerintem már most a hallgatók fejében rengeteg kérdés kavarog.

A tevékenységeddel, a kardkovácsolással kapcsolatban, és hát igyekszünk minél több témakört érinteni ez ügyben, és a titkokra magyarázatot adni. Most biztosan azt várják nagyon sokan tőlem, hogy rögtön fel is tegyem neked a kérdést, hogy te hogyan lettél kardkovács, de mégsem ezzel kezdeném. Erre természetesen vissza fogunk térni a beszélgetés folyamán, hanem az indító kérdésem az az lenne, hogy ma Magyarországon ki az egyáltalán, aki kardkovács szeretne lenni?

Milyen indíttatásból jelentkeznek nálad tanítványnak? Eddig hányan jelentkeztek? És most jelenleg két tanítványod van.

Őket hogyan választottad ki?

[Kovács András]

Hát először is, akik szeretnének kardkovácsolást tanulni, inkább divatból. Mert látják a tevékenységemet, tehát most már azért az internet világában nagyon nagy tárház van, bárhol elérhető vagyok, és a feltöltött fotóim, videóim állapján sokan kedvet kapnak, de ez inkább gyermekfellángolások, tehát ezekben nincsen semmi tűz. Tehát ők szeretnének megtanulni, mert ez egy különleges dolog, nem csak hogy azért, amikor egy ilyen ember találkozik egy ilyen műhelynek atmoszférájával, amikor 60 fok van, 70, de sivatagi körülménye, tehát teljesen szahara, és nyáron, amikor mondjuk hőségriadók vannak, mert tudjuk, hogy a klímánk nagyon változik, és rossz irányba, tehát elviselhetetlenek a nyarak.

Tehát ugyanúgy kell akkor is dolgozni, tehát ez nem így működik, hogy most nincs kedvem, csinálni kell, mert a kardot el kell készíteni. Na most ebben sokan nem gondolnak bele, tehát jól kényelmesen néz ki a történet, hogy egy számítógép monitorján nézni a szép látványos eseményeket, vagy egy dokumentumfilmben, hát szeretném megtanulni ezzel, így működik. Tehát tucatjával jelentkeznek az emberek, évi szinten mindenkit elutasítok, nagyon udvariasan.

Hát a tanítványok azok úgy alakulnak ki, mint ahogy én választom ki a Tamahagane acélt, a különleges, autentikus acélt a kardokhoz, hiszen ezek nem modern szénacélból készülnek, hanem vashomokból, japánul, satetsú. Ezt el kell tudni készíteni, és hogy ebből készíteni a kardot. Na most ki kell választani a megfelelő Tamahagane rögből a megfelelő rögöket, amelyekből a kiváló kard születi.

De ott van 50 darab rög mondjuk az asztalon, nekem a legmegfelelőbbet kell az asztalon kitalálni, megválasztani, hogy mit fogok egy kardnak elkészíteni. Na ugyanez van az emberrel is. Tehát nekem kell az ember alanyokból kiválasztani, 50-100 emberből, azt a két embert, hogy ők még nem is tudják, hogy kardkovácsok akarnak lenni.

Érdeklődnek a téma iránt, de nem is burkoltan, tehát nem hátsó szándékokkal, csak én azért meglátom bennük, hogy olyan tűz van bennük, mint egy atomerőműben.

[Yanagisawa Gy]

És akkor mi a feltétele annak, hogy valaki így kardkovács legyen? Tehát vannak tulajdonságok? Mi alapján választunk?

[Kovács András]

Ezek ráérzések. Rá kell érezni az emberre, és én kérem fel az adatilletőt arra, hogy tanítvány legyen. Na most én két ilyen isteni rögöt választottam emberben, akikből az egyik már végzett és kiváló munkái vannak.

Külföldi országokból is többen már rendeltek tőle. Nyilván ez azt fémjelzi, hogy szó szerint jó.

[Yanagisawa Gy]

De várj, akkor ők elmentek hozzád eredetileg, mert érdeklődtek, megnézték. Volt egy látogatás, és akkor te az ő hozzáállásukból, az ő érdeklődésükből, az ő atmoszférájukból, te akkor rábeszélted őket ezzel a szóval élve, hogy hát legyenek már kardkovácsok.

[Kovács András]

Nem, nem, szó sincs ilyenről. Nyilván volt egy alap része a dolognak, hogy érdekli őket a japán kard, annak a készítései, meg egyebek, de ezt a beszélgetéseknek a folyamából, tehát megy egy folyó zajlik. Ki lehet olvasni azokat a dolgokat, hogy ők ezt nagyon komolyan gondolják.

[Yanagisawa Gy]

És akkor többször találkoztál velük?

[Kovács András]

Többször, persze ez nem egy egyszeri találkozás, nyilván ez egy többszeri találkozás, és ebből alakul ki egyfajta bizalom részemről is, hogy én azért nem mindegy, hogy kinek adom át ezt a tudást, tehát kell lenni egy alapszimpátiának, illetve a megérzés a legfontosabb, hogy ő belőle jó válhat. Na most én eddig két tanítványt neveltem ki, és ők kiválók. Az egyik, ahogyan végzett, már külföldre is dolgozik, rendeléseket teljesít, illetve a másik tanítványom, ez első az a Balázs Ottó, utána jött a Barcsa Gábor, ez egy véletlen volt, Másik megyéből költöztek ide mellénk, ami öt kilométerre elhelyezkedő település, és egy nyitott nyílt napra eljött látogatni, és hát mivel egy szomszéd településen lakik, így össze is futottunk a hétköznapokban is. És akkor elmentem én is hozzá, meghívott, visszahívtam, és mentek a beszélgetések. Ő nagyon érdeklődik a japán kultúrák iránt, a Gábor megszállottja, és sok-sok beszélgetés után én ajánlottam fel neki ezt a lehetőséget, és annyira komolyan vette, hogy egy hónapon belül elkezdte a műhelyét építeni.

[Yanagisawa Gy]

A megrendelőidet is akkor hasonló módon választod ki? Korábbi cikkeidben is említetted, hogy vannak akiket visszautasítasz. Tehát mi az, mik azok a feltételek, amelyeknek egy megrendelőnek eleget kell tenni?

[Kovács András]

Hát elsődlegesen az intelligencia. Tehát az nagyon fontos. 3-4 órás beszélgetések vannak egy ilyen találkozáskor, tehát én megmutatom a műhelyt, a körülményeket.

[Yanagisawa Gy]

Tehát akkor külön interjúkat tartasz a megrendelőknek, hogy milyen tudásuk van Japánról, a japán kardról és mindenféle dologról.

[Kovács András]

Így van, tehát ez is hozzájárul. Így van, tehát én megmutatom a műhelyt, ahogyan készülnek a kardok, miből készülnek a folyamatokat. Illetve a kész kardjaimat megmutatom, esetenként antik kardokat is, hogy hasonlítási alapuk legyen, hogy egy eredeti, illetve az általam készített kardok között.

És ezt jó értelemben sokszor nem tudják megállapítani, melyik az eredeti, melyik az általam készített kard. Ez egy nagyon jó dolog. De a legfontosabb az intelligencia, ahogy említettem is, tehát egy nagyon végtelen intelligenciának kell lenni, mindazon által, hogy szereti ezt a kultúrát, mert bizony volt már sokszor, voltak olyan esetek is, nem sokszor, hála Istennek, hogy ott úgy volt a megrendelő, hogy hát nekem van pénzem, és akkor én megveszek mindenkit.

Hát csak éppen a lelkemet nem tudta. Egyszerűen nem adtam oda magam annak a dolognak, hogy hozzáadjam a nevemet, hogy egy úgynevezett újgazdag leakaszt a szögről, és csinálok neki egy kardot, mert ő most úgy gondolja, tehát ez így nem működik, így el szoktam utasítani, és meg is mondom. És megmondom, hogy miért az az ok, ami miatt én nem készített neki kardot, és ajánlok kézműveseket, iparosokat, akiknél nem számít csak fizessen az ügyfél, és akkor nyilván az ügyfél igényeinek fog megfelelni, én ezt megválogathatom a megrendelői köröm miatt, és tényleg csak a megfelelő célú embereknek készítem el, és ez az átadáskor is mindig lejön, hogy amikor átveszik a kardokat, egy-másfél-két év váróIistára kerülnek az emberek, és amikor átveszik a kardjaikat, akkor bizonyos, hogy sokszor a könny beszökken a szemükbe a boldogságtól, hogy tényleg azt kapták, amire számítottak.

És ezek nagyon jó visszaigazolások, és én ettől nem is fogok eltérni.

[Yanagisawa Gy]

Kik azok, akik most tőled rendelnek? Magyarok? Külföldiek?

Ők fegyvergyűjtők? Vagy milyen célból rendelnek a legtöbben?

[Kovács András]

Hát a legtöbbnél az a sorsdöntő, hogy imádják magát a japán kultúrát, tehát egyszerűen megvesznek érte. És hát nyilván a japán kultúra gyökere a kardban rejlik. Hiszen még a legenda is úgy tartja, hogy az Istenek felemelték egykoron a kardot a tengerből, és a visszahulló cseppekből alakultak ki Japán szigetei.

Hát a Japán meghatározója volt a kard a történelmi kultúrák során. Ezer éves múltja van a japán kardoknak, és tehát az uralmi rendszer annak idején, tehát a sógunátus, tehát a kard által tartották fenn, mert nyilván egy fegyver volt. És ez nagyon-nagyon meghatározza az egésznek a lényegét.

[Yanagisawa Gy]

Mindenféle, hogy is mondjam, státuszú ember rendel, vagy van a megrendelők között, aki nyilván érdeklődik a japán kultúra, a japán fegyverek iránt is.

[Kovács András]

Elnézést, az még kimaradt, elfelejtettem, hogy viszont nagyon kevés az, akik mind harcművészek, tehát azok rendelnek a legkevésbé, hiszen ezek elég drága alkotások, rengeteg munkaidőbe telik elkészíteni, nyilván ennek ára van, és nyilván inkább a kínai tömegkardokat vásárolják, ami úgymond apró pénz ezekhez képest, tehát nálam az előállítási költség többe kerül, mint ha egy kész kardot vesznek, egy kínai replikadarabot, és ezek a legkevesebbek, és a gyűjtők, a japán kultúrának az elkötelezett hívei.

[Yanagisawa Gy]

Többnyire magyarok külföldről is.

[Kovács András]

Igen, legtöbb magyar, de van egy-egy külföldi eset is szokott lenni, igen.

[Yanagisawa Gy]

Egyébként szájról-szájra terjed a híred, vagy külön folytatsz valami marketinget is, hogy te ezt csinálod, és mondjuk így akkor, hogy külföldről is megkeresnek?

[Kovács András]

De a mai világban ismerjük a közösségi oldalnak az erejét, tehát a Facebook oldalon, ahol két oldalam is van, ahol a kardjaimat propagálom, illetve hogyan készülnek, elég részletesen, és onnan van a legtöbb érdeklődő, hiszen majdnem mindenki a világon fönt van a közösségi média életében, és itt tudnak elsődlegesen értesülni az én tevékenységemről.

[Yanagisawa Gy]

Na most mitől lesz egy kard egyedi? Mert ezt is mondtad, hogy minden megrendelő a neki készített kardot kapja. Most ugye laikusként előre is bocsánatot kérek, hogyha teljesen evidens dolgokat hozok fel, de hogy mitől lesz egy kard egyedi?

Megvan a kovácsolásnak és az elkészítésnek a módja, az üteme, mit mi után, hát akkor meg lesz a késztermék, és akkor van egy, de hogy mi az, ami egyedivé teszi, és hogy pontosan a megrendelőnek úgymond a kezére szabod.

[Kovács András]

Hát a főként ez az öltözék, a kardnak az öltözéke, a ruházata, az úgynevezett kosirály, a hüvely és markolat. Mert maga a pengével nagyon sok variáció nincsen, mert ha egy stílust képviselek, mint mondjuk a bizenden stílust, akkor a... tehát megvan a kötöttségek, hogy hogyan kell egy bizenden stílusú pengének kinéznie.

Tehát a szugatájának, az ívnek, a szorinak, a hajlatoknak, a hegy kialakítása, a bosi, a jogkotele választás, a nakagó, a markolat tüske, amire a markolat megy fel, ezek kötöttek. Tehát ebben nem nagyon tudok variálni. Ellenben a felöltöztetésében a hüvely, a szín, a laktextúrákban a markolatfonatok, a szerelékkiválasztások, tehát ezeket én úgy próbálom összeállítani, hogy a megrendelővel beszélgetek, hogy milyen vonású, tehát itt egyfajta pszichológusnak is kell lenni ebben a történetben, hogy ne nyúljak mellé, hogy hogyan öltöztetek, milyen színekkel, ne legyen giccs, mondjuk nem is csinálnék giccsparádét nyilván, de hogy milyen színösszeállítások, hogy ami ő hozzá a legjobban alkalmazkodik az egyéniségéhez. És még eddig egyszer sem nyúltam mellé.

[Yanagisawa Gy]

Nem is igazán a megrendelő mondja azt, hogy a markolatban egy feketét szeretnék, itt egy sárgát, itt egy pirosat, hanem te vagy az, aki úgymond vezeted a megrendelőt, és egyébként vannak úgymond személyiségjegyeid, ami alapján döntöd el, hogy akkor most melyik kategória az, ami legyen, vagy ez tényleg olyan nagyon adhoch, hogy vannak-e úgymond ilyen típusaid, kategóriáid?

[Kovács András]

Az első gondolat, ami föntről jön le, ha tovább elkezdünk gondolkodni, akkor már túlgondoltuk. Ha csak egy gondolattal is túlgondoljuk az elsőt, mert mindig az első érzés, a legtisztább érzés, az az isteni sugallat, az isteni érzés. Minden embernek megvan.

Csak ott rontjuk el mi emberek, hogy túlgondolunk bármit az életben. Nem elégszük meg azzal, ami van, hogy az első gondolat, az első tiszta gondolat. Na most ezt nem szabad, ha ez bejön elsőre a beszélgetésnél, onnan már nem fog változni.

És nem is változtatom meg, mert ha megváltoztatnám, akkor már lenne az, hogy na, volt egy megrendelőm, aki nem volt teljesen elégedett a színösszeállítással. És amikor beszélgetés közben lejön az illetőről, hogy melyik az a szín, amivel én élhetek, milyen színkombinációkkal azt összeállítom, akkor az általában száz-egy százalékos sikerré avanzsálódik.

[Yanagisawa Gy]

Rengeteg megrendelőd van, akkor gondolom azért a napjaid eléggé zsúfoltak. Hogy néz ki egy napod? Ezt is valahol írták rólad, hogy délelőtt  reggel kilenc fél tíztől, de akár este fél tíz, tizenegyig is dolgozol, és ugye ülsz az üllő mellett, hogy ilyen alliterációval éljek.

Tehát komolyan tényleg így egész nap tizenkét, tizenhárom akárhány órát dolgozol?

[Kovács András]

Van, amikor éjjel, kettőkor fejezek be egy csiszolást mondjuk, egy pengecsiszolást. Tehát nyilván a kovácsolás nem eddig tart a műhelyben, az általában öt óra maximum, a leghosszabb időtartam, mert akkor tud az ember figyelni, tehát agyilag is, a kapacitás, a figyelem, központ, az összpontosítás, illetve az egyenes arányban húzza a fizikai erőt a figyelem, mert szellemi tevékenység elsősorban, a kardkészítés nyilván kell hozzá a fizikai kondíció is, de a szellemi erő ha lemegy, akkor a fizikai erő is elszáll természetesen, és hát az, hogy hogy osztom be a napot, hát mindenkinek 24 órában napja, csak nem mindegy, hogyan osztom be, de így van. És bizony számomra a megfelelő kezdés az a kilenc fél tíz magassága, mert ott vagyok felkészülve testileg, szellemileg, igen nem, csak hogy valamikor azért éjfél meg egyig is dolgozok, hogyha mondjuk pengét csiszolok, és ülök a vizes tál mellett, és csiszolom a köveken a pengéket, nagyon jó kis ellazító dolgok, és észrevesszük az időnek a múlását, és ha valamit nagyon szeretünk csinálni, örömünket leljük benne, élvezzük azt, amit csinálunk, akkor igazából az nem fárasztó.

[Yanagisawa Gy]

És akkor ez hétvége, ünnepnap függetlenül, ha nem akkor dolgozol, amikor te akarod, vagy hát ez az ihlet megvan. Igen. Nézve így a Youtube felvételeket is, egyébként képeket, te tényleg törekszel arra, hogy kinézetben is kövesd a japán mintát.

És ami egy kicsit úgy nekem feltűnt, hogy egyik az öltözeted, az, hogy te, ha jól vettem ki, akkor ebben a judogi, tehát a judo öltözetben vagy, hogy ez miért van? Mert hogy elvileg ugye a japán kardkészítők ők a tósógiban vannak, aminek az anyaga, az egy kicsit puhább, a japán harcművészeti sportág, az iaido-nak lenne a sport viselete, de hogy te miért a judo viseletben vagy?

[Kovács András]

Mert nagyon jó az anyaga, tehát itt az anyagokról beszéltünk, tehát a szövetanyag nagyon ellenálló, és azért tehát amikor látjuk, hogy szépen szikrázik az acél, amikor ráütnek a kovácsok, a segédek, és hogy fröcsög az acél, szó szerint, na most itt azért 1200 C fokos eleve, leválló okszidáció, amikor kontaktba lép az emberi testtel, azért nem mindegy, hogy az öltözék, hogy az is átég, és beleég a bőrünkbe, a húsunkba, és ott nincs megállás, hiszen nem véletlenül hevítjük az acélt, végig kell vinni, és elég komoly égési sérüléseket lehet szenvedni, ez nyilván nem látszik a kamerákon, mert nem vetkőzünk le fürdőnadrágra, tehát nem látják a testünket, de még így is súlyos égési pontok vannak a testen, és én azért alkalmazom a judogit, mert nagyon jól ellenáll ezeknek a leválló, izzó acéldaraboknak, viszont változott az öltözékem tavaly január óta, hogy kint voltam Japánba a tanulmányaimat befejezni Yoshindo Yoshihara-nál, és én kérdeztem tőle, hogy ők hakamában vannak, a fiatalok, a tanítványok, hogy ez egy titulus, egy rang, vagy egy elért szint, aminél ezt használhatják, nem?

Mondták, hogy a komfort.

[Yanagisawa Gy]

Na most a másik pedig, hogy te Szeizában, tehát térdelő pózban dolgozol, és hát azért 11-10 akárhány órákat így kalapálni az üllőn, azért az nagyon nehéz. Hogy ez miért kell, hogy te Szeizában ülve dolgozzál?

[Kovács András]

A legtöbb munka ülőmunkákként végzik el a Japánban, tehát a hüvelymarkolat készítést is.

[Yanagisawa Gy]

Értem, csak hogy egy európainak azért eléggé megterhelő, főleg hosszú órákon át ebben az ülésmódban lenni, és csak azért kérdezem, azért vagyok kíváncsi, hogy ennek van valami olyan, hogy mondjam, technikai része? Tehát, hogyha te egy ilyen ülésben vagy, akkor valahogy másképp esik a szög, vagy bármi más. Tehát van konkrétan valami oka, vagy mert Japánban is így csinálják?

[Kovács András]

Hát ennek főleg az a lényege, hogy anatómiai. Tehát, hogy a testtartás. Japánban látunk 70-80 éves mestereket is ebben a pozitúrában dolgozni.

Európában a kovácsolással foglalkozók álló helyzetben végzi a kovácsolást. Ezek az emberek az egészségügyi intézeteteket járják keményen, mert olyan egészségkárosadásaik vannak, a gerincoszlopra, hogy sérvet kapnak etc. míg Japánban nem, mert ez egy olyan kellemes testtartás, hogy tulajdonképpen megkíméli a derekat, a derékmunkat.

Így nagyon hosszú távon tudunk hosszú ideig aktívan részt venni a munkába. És ez a lényeg, hogy ez azért nem az, hogy szükséges, jó, hogyha ezt csinálja az ember, mert akkor így jobban bírja. Meg nem kell állni, nem kell abban se lestrapálni magunkat.

Egy ülőpozíció, kész, és akkor abban dolgozunk. Ha úgy érzem, hogy kicsit a lábam már elfáradt, felállok, megnyújtoztatom, és visszamegyek ugyanabba a pozícióba. Japánban is visszamennek, csak ezt nem mutatják a tévé kamerák.

[Yanagisawa Gy]

De Japánban is rengeteg olyan ember van, aki nem tud, akár mondjuk egy teaszertartást sem végigülni így.

[Kovács András]

Igen, mert emberek vagyunk, tehát érezzük ugyanazokat.

[Yanagisawa Gy]

Azért ez egy megterhelő ülés, de hát így, hogy most elmondtad, meggyőző. Úgyhogy akár a hallgatók is kipróbálhatják. Itt most annyit beszéltünk már arról, hogy japán kard.

Én egy picit azért így a hallgatóknak röviden össze szeretném foglalni, hogy miért is érdekes ez, meg miért is fontos a Japán kardnak a megítélése nem csak Magyarországon, hanem világszerte. Ugyanis a Japán kard az a Kofun, illetve a Heian korra, tehát ez azt jelenti, hogy a harmadik századttól, a hatodik, illetve hát aztán a Heian kor a nyolcadik századtól a tizenkettedik századra tekint vissza. Először ugye Kínából, illetve Koreából importálták.

És aztán, főleg a Heian kor az, ami lehetővé tette azt, és beindította azt, hogy már Japánban is a japán kovácsok elkezdték a saját technikai fogásaikat és a saját irányzatukat megteremteni. Volt öt irányzat legfontosabb, ez volt a Goka-den, amiben a legrégibb volt a Yamato-den. A Yamato ez a mostani Nara vidéknek a helyszínét jelöli.

Na az itt készített kovács termékek, és hát így akkor a kardok is, amelyek hát most jelenleg már nagyon szorványosak, tehát nagyon kevés van, és azért is van kevés, mert ezeket még úgymond akkor nem írták alá. Tehát nehéz bejelölni, hogy most ez hova tartozik, de azért vannak bizonyos megjelenési formák, amik már erre utalnak. Ami itt egy nagyon fontos technikai újítás a japán kard terén, amit te is már itt említettél, ez az úgynevezett tamahagane, ez a módszer, amit úgynevezett tataira technikával készítettek, tehát hogy többféle acélt olvasztanak egybe, és egy ilyen erős éles pengévé.

Erre vissza fogunk térni még részletesebben, hogy ez miért kell, hogy így legyen, és miért érdekes. A Heian korban jelenik meg az úgynevezett tachi, ami ennek a katanának, tehát a mostani japán kardnak az elődje volt. Ez egy ilyen hosszú ívelt penge volt, a tachi, kanji jelekkel is leírva, ez igazából vastag kardot jelent, és ezt egyszerűen csak a derékövbe nyomva viselték leeresztve.

Na most a következő lépés, amikor megjelenik a katana, az azért érdekes már, mert a pengét a hüvelybe, a szajába, mindig felfelé kell belehelyezni a katanánál, viszont ennél a tachi nál még nem ez volt, hanem egyszerűen csak leeresztették a deréköv mellett. A következő dolog az pedig az úgynevezett hamon, mint technikai megjelenés. Ez az acélnak, hogy ugye a japán kard az egy kemény, ugyanakkor rugalmas, és hát végül is törhetetlen is, tehát ez a három fontos tulajdonsága van, ami megkülönbözteti a világ más részein gyártott kardoktól, és hogy ez létrejöjjön, egy ilyen technikai újítás volt ez a hamon is, ezek ugye ilyen hullámos vonalakat jelent a pengén, de az, hogy miért lesz egyszerre erős, illetve rugalmas is, az annak az eljárásnak a következménye, hogy az acélt, amikor edzik, akkor van egy köpeny része, ez az úgynevezett kavagane, és ebbe külön egy másik acélt edzve, a shinganét, újabb acélt edzve tesznek be, tehát magyarán mondva én úgy értelmezem, hogy egy süteménybe a krémet beleteszik, ez adja azt, hogy az a belső krém, shingane, az a belső krém adja tulajdonképpen rugalmasságát aztán a pengének. Tehát igazából ez a két nagy technikai vívmány az, ami az idők folyamán átélt a japán kard, és ez az, ami nagyon fontos.

Te is már említetted, hogy a japán kardnál nem egyszerűen csak egy eszközről van szó, nem egyszerűen csak egy fegyverről van szó, hanem e mögött egy filozófiai háttér, egy kulturális alap, egy szemléletmód is ott van, hogy a szamurájuknak, a busiknak a becsülete, a státusz szimbóluma is volt. Ezért nem mind, nem volt mindegy az, hogy kinek milyen kardja van, ki készítette azt a kardot, és hát ugye ezeket a családok, ezeket a kardokat örökítették is egymásra. Történelem folyamán, ahogy eltűnik a busidó, illetve úgy mondanám, hogy inkább a szamuráj, mert a busidó nem tűnik el, csak hogy a szamuráj osztály megszűnik, hát ezzel így sajnos a kard készítés, mint iparág, ha szabad így fogalmazni, ez is ugye megszűnik.

De egyébként azért ezt én még gyorsan hozzá tenném, hogy itt a Meiji restauráció, tehát az, hogy amikor Japán kinyit a világ felé, és megszűnik tényleg az, hogy a szamurájság, azért abban, ha belegondolunk, hogy ezeknek az embereknek, akiknek tényleg az, hogy kard lóg az övükben, úgymond, az nem egyszerűen csak azt jelentette, hogy ők fegyvert viselnek, hanem ott volt mögöttük minden, a korábbi tradíció, az a státusz, az, hogy ők mit képviselnek. Na most egyszerre, ha szabad így fogalmazni, egy penge vonással ezt ugye megszüntetik egyik napról a másikra egy szamurájnak, hogy akkor te már nem vagy szamuráj, vágd le a hajad, és ott van a földrész, amit megkapsz, és akkor te legyél egy tea ültetvényes.

Ez egy olyan törés, és ez egy olyan lelki borzalom, hogy azért ezt fel kell dolgozni. Tehát e mögött, a tradíció mögött, az, hogy ez most a mai napig is megmaradt Japánban, ez is ott van a háttérben. Nagyon szép, tehát a szépsége művészi értékkel is bír, ez az egyik.

A másik pedig, hogy a funkcionális értéke kardként is, hát ugye kiválóan vág, fegyverként is kiválóan használható. Műgyűjtők, rajongók, japán rajongók, ahogy te is említetted, tulajdonképpen ő nekik köszönheti a japán kardgyártás, és az, hogy a mai napig is életben van, és hát valószínűleg, hogy a jövőben is meg fog maradni. Pár szóban szerettem volna ezt elmondani, és még annyit, hogy te is ugye említetted Yoshihara Yoshindo-nak a nevét, akinek te is személyesen két hétig tanulhattál, találkozhattál vele.

Ő azért érdekes, most jelenleg Japánban körülbelül 300 kardkészítőt tartanak nyilván, azért fontos, mert ugye itt nem lehet az, hogy kinevezi valaki magát kardkészítőnek, hanem ennek megvan a módja, és egyáltalán a bejegyzésnek az útja, és ebből a 300-ból körülbelül 30 az, aki ebből meg is tud élni. Most én azt kérdezném meg tőled rögtön, hogy Magyarországon, illetve Európában, hol lehet ilyen igazi japán kardokkal találkozni.

[Yanagisawa Gy]

Az antikvitásra gondolok, igen, illetve az, hogy aki tényleg meg szeretne ismerkedni ezekkel a remekművekkel, azok hova tudnak menni? Most rajtad kívül.

[Kovács András]

Hát rajtam kívül az interneten különböző címszavakkal be lehet írni.

[Yanagisawa Gy]

Azt én értem, de hogy Magyarországon van olyan hely esetleg, tehát mondjuk egy múzeum, vagy bármi, vagy egy gyűjtő, akinél konkrétan van egy Japánban készült eredeti darab. Te erről tudsz, vagy akár Európában?

[Kovács András]

Vannak magánygyűjtők, de ők igazából nem fedik fel a gyűjteményeiknek a létezését. Egy-két emberrel életem során találkoztam, akik eljöttek hozzám beszélgetésre, illetve hoztak magukkal eredeti japán kardokat. Nem is akármilyen minőségűeket hozzáteszem.

Az orosz piacról beszerzett, nagyon komoly, nemzeti kincsértékű, majdnem mondhatni ilyen kardokkal, amikor volt az orosz-japán háború, akkor szintén rengeteg kard került ki Japánból, illetve a második világháború után is. Eljött az illető hozzám egy tartalmas beszélgetésre, és megmutogatta az ő saját gyűjteményét, a szobáját, ahol japán kardjai vannak, nem is kis számban, elég nagy számban, tehát itt egy milliárdos emberről kell beszélni, senki nem tudja a létezését se az embernek idézőjelbe, nemhogy ilyen japán kardokról olyan nagy, hát nem is azt, hogy ilyen titokról beszél, de nem fennhéjazik vele, hogy nekem ilyen van, hanem csak egy-egy ilyen bizalmas helyen fedi fel magát, hogy neki ilyen gyűjteménye van, és így megmutat róluk fotókat, videókat, hogy ez az ő magány gyűjteménye, és nyilván azokkal a darabokkal igaz olyan, amit el is hoz magával, hiszen megmutatja, hogy az a szobában hol helyezkedik el melyik vitrínben, amit éppen elhozott hozzám, de így nagyon nehéz, egyedül én vagyok, megint csak magamat tudom mondani, a nyílt napjaimon nekem nagyon komoly galériám van felépítve, a japán kerttel karöltve természetesen, ahova tudnak jönni a látogatók, tavasztól, őszig, havi két alkalomban mindig fixálva időpontban, a kilenc fős csoportokba, és itt találkoznak az általam készített kardokkal, illetve sok esetben gyűjtők által lerakott kardok, amikor restaurálom őket, restaurációra várnak, illetve éppen kész kardok, itt tudják megnézni, mert Magyarországon nincsenek múzeumok, ahol ilyennel nagyon lehet találkozni, legközelebbi a Európában a berlini szamurájmúzeum, ahol számtalan, még Masamune kard is van, tudomásom szerint, illetve Angliában, Angliában van a történeti múzeumban, japán kardokról nagyon sok, meg japán fegyverek, japán páncélok, ami kiállítva vannak, de úgy nagyon, aztán több nincs, itt be is zárul a kép, tehát nincsen, nehéz, nehéz ügy. Ha valaki be akar szerezni kardokat, ahogy mondtam is az interneten különböző weboldalakon, akár Európából gyűjtőktől, akár egyenesen Japánból, és úgy tudnak beszerezni kardokat.

Tehát itt azért van szép kultúrája japán kardoknak, de nagyon kicsi az a létszám, akik igazából ezzel nagyon foglalkoznak, nagyon kevés. Inkább magánszemélyekre ott zárul a kör, ahol vannak ilyen komolyabb gyűjtemények.

[Yanagisawa Gy]

Na most, ha Magyarországon például rajtad kívül – feltételezem, hogy vannak azért más kardkovácsok, tehát nem japán kard, hanem kardkovácsok is –, hogyha egy másik kardkovács azt gondolja, ő is mondjuk japán kardkészítésére adná a fejét, hogy mi igazából a különbség az európai kardkovácsolás, és a japán kardkovácsolás között. Az európai kardot azt hogyan kovácsolják? Tehát amikor te a japán kardot készíted, egy ilyen meggypiros állapotba kell kerülnie, míg az európai kardnál inkább egy ilyen sárgás állapot a felhevítéskor.

Hogy ez miért? Miben más?

[Kovács András]

Igen, én tudom melyik ez a cikk, National Geographic-ban volt konkrétan, ott van egy kis elírás, igen. A piros az arra utal, hogy amikor a kovácsolás során, tehát amikor a pengét kovácsoljuk a formáját, alakítjuk ki a végső formáját, ez a piros állapotban lehet a legjobban megmunkálni, mert akkor már az acél abban a formában áll bele, hogy a kalapáccsal megmunkáljuk, hogy maga a konkrét pengeformát akkor tudjuk kialakítani annál a színnél. Itt is ugyanúgy jól vonatkozik ez a sárgás, sárgás-vörös, sőt fehér szín felszított acél, de ez mind az anyaga miatt.

Óriási különbség van a japán alapanyag, és az európai alapanyag között. A japán alapanyag nagyon gyenge anyag, acélanyag, tehát a szatecú, a vas homok tele szennyeződésekkel, és ez is azért, mert egy vulkanikus terület Japán, tehát nagyon-nagyon termőföldben is, nagyon szegény a talajban, és hát ugyanúgy gyersanyagban is, és Európa meg tele van gazdag ásványi lelőhelyekkel, vastartalmú alapanyagokkal, egy brilliáns minőségű acél magasan lekörözi a japán alapanyagot.

Na most a japánoknak ebből a minőségből kellett valamit produkálni, egy produktumot lehozni, hogy egy viszonylag jó vágókard legyen belőle. De viszont különleges is a japán alapanyag, mert bizony igen megvan az, hogy mikor milyen színűre van hevítve az anyag, hogy a megfelelő bemunkálást elérjük vele, hogy az anyag úgy viselkedjen, ahogy mi szeretnénk, ellentétesen az európai kovácsmesterekkel, akik az európai kardokat készítik, mert ott szinte csak kiváló alapanyag minőségekkel dolgozhatnak a kovácsok.

[Yanagisawa Gy]

Hát akkor a különbség az, hogy Európában úgymond kiváló alapanyag, Japánban kevésbé. Viszont akkor rögtön kérdeznélek, hogy te európai alapanyagot használsz, ugye? Vagy pedig Japánból hozhatod a vasport?

[Kovács András]

Nem, nem, mert onnan a legjobb minőség az nem kivihető, tehát nem is adják oda. Hát nemzeti kincsnek számít.

Úgyhogy azért ez...

[Yanagisawa Gy]

Tehát akkor neked a helyi alapanyagokkal kell.

[Kovács András]

Nem, nem. Küldenek ők, adnak alapanyagot, de az olyan minőség, hogy abból nem érdemes semmit kezdeni. Tehát én Kínából veszem meg az alapanyagot, mert azért sokkal stabilabb az a vas homok, és sokkal jobb, szennyeződésmentesebb alapanyagot tudok biztosítani.

És azért ezt tudni kell, hogy a periódikus rendszerben a vasnak a vegyjele az Fe. Tehát ha azt a Marsról hozzuk, a holdról, bármely szilárd, halmaz állapotú bolygóról, vagy éppen egy felrobbant planétáról, szétrepül a világegyetembe is, mint vasmeteoritként betalál a Földre, és azt is mikor fellelik. Azt, hogy milyen minőség, na ott, igen, arról már lehet vitatkozni, a minőségekről.

És én ezt a nagyon stabil alapanyagú kínai alapanyagot alkalmazom, a kínai satetsut, és én abból készítem el az alapanyagaimat. És a végeredmény azt számít, hogy milyen alapanyagot tudunk kihozni belőle. Hogy veszi fel a szenet, hogy redukál a szénnel az alapanyag.

Ez nagyon fontos, mindig kevesebb a szennyezőanyag, annál több szénatom tud beépülni a vasba. És ezáltal egy jól felszenesített vas alapanyagot kapunk, egy rögöt, amely a kovácsolások során a szén elkeveredik az acélba, illetve a szénfoszfor, ami a kohósítás során létrejön, mint ilyen vegyi anyagnak, olyan salakanyagnak nevezhetjük, ez kitisztul, mert hajtogatjuk, hajtogatjuk az acélt, kovácsoljuk folyamatosan, kitisztul az acél, és alakul ki belőle a jó minőségű vágó él. Európában meg kifejezetten jók voltak az alapanyagok.

Tehát Japánban, ha teljesen telibe szedték a pengét, törtek. És ez bebizonyosodott a mongol inváziónál, amikor mongol támadások érték Japánt, hogy a japán kardok hiába voltak szépek, gyönyörűek, fenséges darabok, de a mongolok sodrony ingén tört, nem kellett még a kard karddal se kontaktba lépjen, mert törtek. És nem voltak alkalmasak igazából nagy csatákra a japán kardok.

[Yanagisawa Gy]

Azért is kell hajtogatni, hogy egyenletesen eloszlassák a szennyeződést, mert akkor nem fog eltörni. Míg Európában rendelkezésre áll a jó alapanyag, Japánban kevésbé, azért is talán hatalmas dolog az, hogy Japánban mégis az európai kardokat felülmúló minőségű kardot tudnak a rossz minőségű alapanyagból készíteni. Európában akkor még jobbat lehetett volna, de nem csinálták.

Vajon miért? Európában nem nagyon akartak olyan kardokat készíteni?

[Kovács András]

Európában a nyerserőre alapult a harc. A nyerserő határozta meg a csaták kimenetelét.  Japánban akkor is, ma már úgy mondjuk, hogy harcművészet, tehát a fegyvermesterek voltak, stílusok alakultak ki.

Meg vallás, a sintóvallás is mellé volt téve. Tehát nem mindazon állt, hogy vallási szertartások alapján készültek a kardok, úgy is kezelték őket. Tehát itt a harcmodor egy művészet volt, a harcművészet a budó útjában.

Más volt a harcmodor viszont. Igen, valóban a japán kard a világon a legjobb vágófegyver. Lehet vele szúrni is, de vágásra teremtetett.

És ez maga a pengének a jellegéből, az ívéből, a hajpenge hajlatából, az éléből, az úgynevezett, ami már felvezettél a hamon, tehát maga a rendkívüli kemény vágóél. Európában nem edzették olyan keményre a vágóéleket, mint Japánban, mert ott muszáj volt, hogy csak a vágóélt edzék meg, a többit az agyaggal takarták, hogy a hőkezelés során, amikor belemártjuk a 850 fokos pengét, felhevített pengét egy 25-30 Celsius előmelegített vízbe, egy hirtelen lehűlés következtében, a vágóél, ahol vagy nem volt agyag, vagy nagyon hajszálvékonyan, tehát ilyen filmréteg-szerűleg helyezkedett el, azonnal behegződött, míg a többi része, az él fölött részbe volt agyagozva, kicsit vastagabban, hogy lassan hűljön le az acél, nem tud behegződni, de nagyon szívossá válik, rugalmassá, és ebből adódóan aztán nem törtek a kardok. Ezt tulajdonképpen a mongol invázióval egy időbe jött létre, hogy törtek a kardok, amit mondtam, hogy szépek voltak. És ott volt a japán leghíresebb kardkovácsa, Masamune, néven ismert.

Egyes feljezések szerint lehet, hogy buddhista szerzetes lett belőle, már ezt nem tudták alátámasztani, nagyon szorosan érdeklődött a spirituális vallás iránt, és ő csinálta az olyan kardokat, amiben beletette a lágymagot. Tehát neki már akkor sem törtek az ő általa készült kardok, mert lágymagot tett bele, a külső köpenyre külön vágó élt, amit rákovácsolt az anyagra, az acélra, külön a penge fokát is megalkotta egy bizonyos széntartalmú acélba. Most azért nem megyek bele, mert úgy sem fogják érteni a hallgatók ezt a részt, de különböző keménységű szénösszetételű acélokat rakott egybe, amit kovácsolt össze és nyújtott ki pengévé, és ezáltal rendkívül masszív pengék lettek.

Tehát Japán mai napig leghíresebb pengéje Masamune, illetve Masamune tanítványai által készült kardok, ezt úgy hívják, hogy Soshuden iskolák kardjai, és ezek nagyon-nagyon erős kardok voltak. Ezt átvette egész Japán, mert muszáj volt kiadni a titkot, úgymond hazaszeretet miatt a hazavédelmében, a mongol inváziójában, hogy minden kardkovácsot értesítsenek arról, hogy hogyan kell azokat a kardokat elkészíteni, hogy ne törjenek. És az egész Japánban nem volt nyilván internet abban a századokban, de gyorsan terjedt a hír, hogy ez a Masamune nagyon tud, mert nem törnek a kardjai.

És tulajdonképpen ezt a technológiát kezdték el alkalmazni a japán kovácsok, hogy kemény legyen a vágóél, de ne törjön a kard, de ahhoz egy lágymagot kellett a shinganét beépíteni a penge magjába, hogy ne tudjon törni, és ezt az úgynevezett honsanmai pengéknek hívják ezeket a pengéket. A mai napig, ahol sintó templomokban sintó papok ugyanígy kovácsolják a kardokat, szertartásokkal egybevegyítve, és ezek a legjobb minőségű kardok Japánban.

[Yanagisawa Gy]

Ha egy laikus a kezébe vesz egy kardot, és mondjuk a beszélgetés elején említetted, hogy melyik az eredeti és melyik az enyém, akkor honnan, mik alapján, vannak-e olyan szempontok, ami alapján egy laikus is azért felismeri, hogy hát itt azért egy komolyabb karddal van dolga, nem akarják átverni. Valaki mondjuk ugye Japánban például egy kardot szeretne vásárolni, és hát vannak azért, vannak sajnos olyan üzletek, amelyek nem feltétlenül olyan minőségű kardokat nyújtanak át, amit elmondanak. De hogy vannak-e olyan rögtön felismerhető jelek, hogy itt nem arról van szó, amiről beszélnek?

[Kovács András]

A laikus soha nem fogja megkülönböztetni. Fényes, fényes. Akármennyire tetszik neki a japán kard, tudja, hogy milyen, mert valóságban látott már néhányat, interneten látott néhányat, dokumentumfilmekben.

Nem fogja tudni róla megmondani, hogy az eredeti japán kard, vagy nem eredeti kard, vagy Kínában készült kard, mert igen, tehát ahhoz kardszakértőnek kell lenni, illetve nagyon benne kell lenni a mindennapi életében a japán kardnak az embernek, mint hogy én is benne vagyok.

[Yanagisawa Gy]

De mit nézel meg te például személyesen egy kardon?

[Kovács András]

Ha egy japán kardot hoznak elém, akkor én úgy kezdek, úgy nyitok, hogy ki sem húzom még a hüvelyből a kardot, hanem kiütöm a kis kalapáccsal a markolatrögzítő csapot, ez egy bambusz csap, kiütöm belőle, lehúzom a markolatot, és megnézem a nakágót. És a nakágó fog rögtön árulkodni arról, hogy ez igazi.

[Yanagisawa Gy]

A csupasz pengét, ugye, ha jól értem? Mert hogy a markolatot azt mondod, hogy lehúzod.

[Kovács András]

Nem, nem, nem húzom ki a hüvelyből a kardot, csak a markolatot távolítom el a kardot.

[Yanagisawa Gy]

A pengének az a része marad meg?

[Kovács András]

Az abban a részeiből így van, megmondom, hogy az egy eredeti kard, vagy valami humbuk. Tehát valami játékos. Tehát kezdődik ott az, hogy megnézem azt, hogy a markolattüskének a formáját, a jaszume, a reszelővonalak, hogy benne vannak-e korabeli-e, vagy napjainkban készült, hogy van-e benne név, bejegyzés kanji-val, vagy pedig le japán írás nyelven.

A kínait rögtön meg lehet ismerni japánt, mert megint nagyon különbözik a két karakter.

[Yanagisawa Gy]

A japán is a kanjit is használja, de van a hiragana és a katakana is, mindkét írásrendszer, de hogy akkor itt kanjikkal írják rá, nem?

[Kovács András]

Így van, kanjikkal, így van, így van. Ezeket rögtön ki lehet szúrni, és akkor is meg lehet mondani, ha nincs benne semmilyen írás, mert az erodációján, amit mesterségesen nem lehet megcsinálni, az századok nyomot hagy, a idő vasfog a szó legmélyebb értelmébe, egy különleges korrozió réteg keletkezik rajta, amit nem lehet hamisítani. Azt rögtön tudja a hozzáértő, hogy ez eredeti, vagy nem.

És onnan úgy húzzuk ki a kardot a hüvelyéből, és akkor nézzük a többi részét neki, hogy a pengén, a hamont, a hamonnak a minőségét, a szépségét, van-e retusálva, nincs-e retusálva, a nie utcuri, a hamon leválasztó vonal, az megfelelő-e, a atomkristályszerkezete, ahogy csillog-ragyog, a réteg vonalzata, hogy van kialakítva, milyen típusú hadárról beszélünk. Tehát ezeket mind árulkodó jelek utána már, hogy az tényleg japán kard, vagy pedig egy valami utánzat. De azért azt is tudni kell, hogy nem kell ennyire hanyatt esni, mert a legendákról szólnak a legnagyobb feljegyzések, a kardokról is.

Tehát ha most japán kardot akar valaki nézni, akkor az tényleg Japánba kell menni, Japán múzeum, Tokiói kardmúzeum, Osafune Bizenden stílusú kardmúzeum, ami a leghíresebb Japánban, hiszen ott voltak a legjobb minőségű kardok. Mai napig is ott készülnek, meg régen is, mert ott volt az egyedüli lelőhely, Satetsu lelőhely megvan, ami a legjobb minőségű Japánban. Tehát ez egy high-tech minőség, és az olyan high-tech minőség, hogy az európai acélt is veri ebben a kategóriában.

Olyan nagy tisztaságú az a Satetsu. És azért rengeteg kard, nagyon átlag minőségű kardok voltak. Tehát képzeljük el, hogy voltak olyan tartományok.

Hát a tartományokban a háborús időben nem úgy volt, hogy a kobászki megy a tartományából a megye határról, a másik megyében, mert lehet az életével játszott. És ott, amit fel tudott lelni, erdőben vastartalmú földet szedni, kiszáradt patakmederben vastartalmú földeket, amit a folyósodrás, a kimosás, ott tudtak ilyen vasdarab anyagokat összeszedni, ami természetben is megjelent vasalapanyag, a gyep, vasérc, a pázsit, a fű alól, kibányászott vastartalmú föld, amit átmostak vízzel, utána meg tették be a Tatara kis magánkemencébe, ahol megolvasztották az alapanyagot, és csinálták a kardhoz való megfelelő acélt, és hát ezekből azért nem mindegyikből lett jó, a minőség jó acél, arra nyilván jó volt, hogy harcolni, csatázni vele, hát a halott nem kérdezte meg, hogy egy jó minőség. Hát így van, tehát harcoltak azokkal a kardokkal, minőségben nem voltak olyan jók, és hát abból főztek szó szerint, ami volt alapanyaga hozzá a leveshez, és abból készült vagy jó leves, vagy nem jó leves, de arra jó volt a rossz leves is, hogy fennmaradjon az ember, ne legyen éhes. A kard is ugyanez volt, hogy fennmaradt a csatában, de egy csatát kivért, többet már nem vért ki.

És hát nagyon sok japán kard, nagyon silány minőségű.

[Yanagisawa Gy]

A tömegtermelés eredménye, tehát nyilván abból csak néhány az, ami eléri azt a szintet.

[Kovács András]

A legtöbb a tömeg, igen.

[Yanagisawa Gy]

Mostani tudásod szerint van tökéletes kard? Vagy te már találkoztál ilyennel? Vagy ha még nincs, akkor mitől lehetne egy kard tökéletes?

[Kovács András]

Hát én egy Soshuten pengét láttam, olyat, ami Masamunéhoz kötődik, tehát amit kézbe fogtam természetesen, egy második generációs leszármazásból. Tehát az iskolára, amikor ő megalapította az iskoláját, egy másod generációból, tehát nagyon friss vérvonalból úgy mond, készült pengét láttam, nem fogható semmihez. Japánban se láttam olyat, mert nem voltak olyan pengék kitéve, Soshuten pengék, amelyre azt mondtam volna, hogy jó, igen, ez ott van a toppon, amit kézbe tartottam és vizsgálgattam, semmihez nem volt fogható.

Olyan minősége volt a penge felületnek, hogy én olyan háromdimenziós hatású felületre néztem volna, úgy rendeződött az acélszerkezete, mintha bele látna az ember az anyagba. Érdekes háromdimenziós hatása volt neki, nagyon-nagyon drága kard volt, aki megvette egy vagyont, fizetett értetett családi házat, tudna belőle venni itthon az ember Magyarországon, de még Japánban is, vagy többet is akár. Olyan minőségű kard volt, és életemben egyszer volt szerencsém egy ilyen pengét fogni, de ez mindennek a csúcsa volt.

Tehát ez tényleg egyszer adódik az ember életébe, hogy egy ilyen Masamune iskolától képviselt kardot az ember kézben tarthat.

[Yanagisawa Gy]

Most ugye beszélünk itt a kardról, mindenféle technikákról, bármiről. Nagyon röviden tényleg a hallgatóknak, hogy ők is hallják és el tudják képzelni azt, hogy egy kard készítésnek a stációi. Amiken át kell menni ahhoz, hogy ebből a bizonyos Tamahagene rögből egy olyan villogó, erős penge legyen.

Nekem így lejött, hát először is ugye ezt az alapanyagot el kell készíteni. Lehetőség szerint minél kevésbé szennyezettre kell, lesz jó elkészíteni. Aztán utána ezt el kell kezdeni gyújtogatni, ami megint csak egy hosszú folyamat.

Fel kell hevíteni, ütögetni, gyújtani, utána a gyújtás után ezeket össze kell hajtogatni, és folyamat többször is, akár megint hőkezelés, utána jön a csiszolás, és még nem tudom, ugye még rengeteg folyamat. Egyáltalán számszerűen hány folyamat?

[Kovács András]

Hát én elsőre azt mondom, hogy egy kardkovácsolás, a kézi kovácsolással 5 hét. Ez az időintervallum 5 hét. Leszámítva a hétvégét, csak hétfőtől péntekig, heti 5 alkalom.

Tehát 5 hét, az 35 nap. És az a jellemző, hogy mennyi munka van egy ilyen kardon, és tehát ott van az, hogy a tamahagane, igen, ki van választva, hogy mi lesz a köpenyanyaga, a magas széntartalmú acél az alacsony széntartalmú alapanyagból, mert csináljuk a lágymagját, és ennek az egésznek az a folyamata, igen, a szennyeződés, hogy mondtad, hogy kikerüljön belőle, egy alap bugát kell készíteni, tehát ezt úgy kell elképzelni, hogy az acélröget elkovácsoljuk, darabokra törjük, összerakjuk egy ilyen kis gúlába, mint egy sütemény, és ezt elkezdjük felhevíteni, egybekovácsolni, és akkor egybeált az anyag, mindig tél alapformára kell bekovácsolni, hogy középen a vágókalapáccsal bevágjuk, és az ülő mellett meg lehajtjuk az ülő élénél 90 fokba, majd visszahajtjuk önmagára.

Ezt egybekovácsoljuk, és elindulunk 10 réteggel, az már egyből 20 réteg lesz. Elkezdjük újítani téglalap alakra, megint bevágjuk, megint visszahajtjuk, 40 réteg, aztán 80 réteg.

[Yanagisawa Gy]

De várj, honnan tudod, hogy hány réteg szükséges? Vagy ez is megvan határozva?

[Kovács András]

Ez nem megalománia, hanem az, hogy addig szükséges az acélt hajtogatni, amikor már érezhető a szín eloszlása is, amikor föl van hevítve, hogy milyen gyorsan hevül fel az acél, milyen szép színben ragyog az acél. Tehát színről mondjuk meg, hogy már most milyen szinten van a széntartalom elkeveredve a vasban, mert meghatározza nyilván a széntartalom is a felhevült acélszínét, illetve az elasztikusságát, hogy amikor ütjük a kalapáccsal, hogyan dolgozik a kalapács alatt az anyag, hogyan mozdul, változik az anyaga, hogy mindegy gyurma-szerűleg, mikor tudjuk már nagyon könnyen kezelni az acél, akkor van jól bedolgozva az alapanyag. Nyilván egy nagyon jó minőségű alapanyagnál kevesebb hajtogatás szükséges, mert felesleges a réteg, számoknak a nagyon nagy réteg száma, mivel hogy jó az alapanyag.

Tehát akkor már károsítjuk az acélt, megégetjük az acélt úgymond, ami által rosszabb lesz a minősége. Vagy ha nagyon silány az alapanyag, azért kell sokat hajtogatni, hogy az a kis széntartalom minden jobban keveredjen bele, hogy minden jobban hőkezelhetőbb legyen, illetve rengeteg szennyeződés menjen ki belőle, és ezért van az, hogy vannak olyan kardok, amikbe csak 5 ezer réteget mérnek, az egy brutálisan jó minőségű. 5 ezer?

5 ezer, de az az a legalacsonyabb. De amikor 50, 80, meg 100 ezer rétegről beszélnek, ott az már nagyon nagy baj, mert azért kellett annyit hajtogatni, nem passziókból hajtogatták a japánok, tehát ők sem kínoszták magukat ilyen ukafogyott dolgok, hogy most azért hajtogassuk, mert hát ez jó esik. Nem.

Ők is szerették elérni a minél jobb minőséget, de ha muszáj volt, hogy minél nagyobb rétegszám legyen, nyilván akkor pótolni kellett az anyagot, mert 5 kilós anyag, mikor ezt elkezdjük hajtogatni be, akkor az fogy minden egyes hajtásnál, a saraktávozásából megy a fajsúly el, az ég, a felülete az acélnak párolók, ugyanúgy, mint a víz, csak lassabban, tehát több mennyiségű alapanyagot be kellett dolgozni. Egy 50 ezer réteg vagy 100 ezer rétegű karnál akár 10 kiló rossz minőségű acélanyagot dolgoztak be, mire most jön a nagy kulszó végén, lett belőle egy maximum kilógramos penge.

9 kilógram, hova tűnt?

[Yanagisawa Gy]

Azt el kellett kalapálni.

[Kovács András]

Igen, és ezekből így adódik össze, hogy ez a rengeteg idő folyamat, mire a kardpenge tulajdonképpen megszületik, hogy eljussunk oda, hogy a kardnak lelket adjunk, hogy leedzük, hogy megjelenjen a hőkezelési vonal, a úgynevezett hamon, és a hamon rajzolata, és ezt teszi egyedül a japán kardot, hogy ha egy penge például elveszíti a fényét, mert berozsdásodik, de ha újra csiszolják, a penge ugyanúgy fog kinézni, mert a hőkezelési vonal nem fog megváltozni, és ez még plusz a kérdékvédelmi szinten.

[Yanagisawa Gy]

Amit most itt elmondtál, hogy hányszor kell hajtogatni, és akkor ugye látod azt már, ugye így mondtad, mert azt már látja az ember, hogy akkor elegendő, de hogy ezt te hogyan tanultad meg? Azt én megértem, hogy tapasztalod, de azért az ember elkezdi, akkor rájön, hogy ez nem jó, akkor ott most valamit változtat, de hogy mi volt neked a vezérfonal, vagy kellett azért, én feltételezem, kellett azért lenni valami útmutatásnak, hogy mi alapján döntsd el, hogy ennél a színnél, vagy annál a színnél most megfelelő az a minőség, és azt kell elérni. Hogyha ezt nem tanulta egy valakitől, aki ért hozzá, és mondja neki, hogy meg kell várni, míg ezt a színt érjük el, akkor ezt te hogyan tudod elsajátítani, vagy hogyan tudtad elsajátítani?