#35– ELSŐ rész: A kendó valójában egy élethosszig tartó út

#35. rész— A kendó valójában egy élethosszig tartó út

ELSŐ epizód

Vendég: Bárány Tibor 

Yanagisawa Gyöngyi

Nagy szeretettel köszöntök minden kedves hallgatót, és nagy öröm számomra, kedves Tibor, hogy elfogadtad a meghívásomat.

[Bárány Tibor]

Köszönöm szépen a meghívást, és a nagy öröm számomra, hogy beszélgethetek veled, illetve arról, hogy most ugye a Kendo témakört fogjuk körbejárni.

Yanagisawa Gyöngyi

Így van, hiszen a podcastnek a 33. epizódjában már megismerkedhettünk a japán karddal, ez ugye Japánul a Nihonto volt, a japán kard sajátos tulajdonságaival, Kovács András kardkészítő jóvoltából, aki, kedves hallgatók közül, akik esetleg még nem hallották a beszélgetést, szeretettel ajánlom. Tehát megtudhattuk azt, hogy miért is különleges a japán kard, és hogy hogyan kell készíteni.

A mai adásban pedig Bárány Tibortól többek között azt tudhatjuk meg, hogy hogyan kell vagy érdemes a japán kardot használni. És bár a kendóban nem valódi kardokat, azaz vágó eszközöket használnak a kendósok, hanem ennek egy szoftabb verzióját, ugye bambusz kardokat használnak, ami egyébként rettentő fájdalmas tud lenni, ha jól odacsap vele az ember. Szóval megvan a technikája és a művészete annak, hogy hogyan forgassuk a bambusz kardunkat.

Mielőtt viszont fejest ugrunk a mélyvízbe és a részletekbe, Tibor, én azt szeretném megkérdezni tőled, hogy neked hányféle névjegykártyád van, ugyanis te azért elég sok mindennel foglalkozol, foglalkoztál az előéleted során is, és hát jelenleg is, tehát nem csak és kizárólag a kendót műveled, tanítod, te hogyan definiálod magad? Ki vagy te?

[Bárány Tibor]

Hát most jelenleg egy névjegykártyám van, tehát most a Vácrátóti Nemzeti Botanikus kertben dolgozom, mint dendrológiai kurátor, ha ezt magyarra lefordítom, akkor a fásszárú növény gyűjteménynek vagyok a vezetője, és hát roppantul örültem ezt, amikor megpályáztam és megkaptam ezt az állást, mert nagy álmom volt, hogy ilyen gyűjteményes kertben dolgozni, már hosszú évek óta, de nyilván az életem nem ezt hozta a kezdetekben, és máshova, más irányba mentem, de most jelenleg ezzel foglalkozom, ami egy óriási nagy felelősség, megtiszteltetés, egy 24-27 hektáros területnek a fejlesztése, karbantartása, gyűjteménynek a növelése, tehát ez egy roppant érdekes és szerte ágazó feladat. Hát előtte foglalkoztam sok mindennel, de kertészként végeztem.

Yanagisawa Gyöngyi

Igen, ugye Angliában, angolul szerettél volna megtanulni, és hát akkor elmentél Angliába, és úgy hozta a sors, hogy akkor a kertészkedést választottad.

[Bárány Tibor]

Igen, ez egy nagyon erős kombinációja volt a kettőnek, hogy azzal tudtam foglalkozni, amit szeretek, illetve angolul is megtanultam, és aztán később tanárként végeztem egy egyetemen, és tanítottam egy általános iskolában, angoltanárként, és tehát innen kerültem a botanikus kertbe, de nyilván ez nem volt egy ilyen egyértelmű út, mert ez túl egyszerűnek hangzik, hogy hogy kerül egy általános iskolai angoltanár egy botanikus kertbe.

Az az iskola, ahol végeztem, az egy nagyon neves kertész iskola volt Angliában, az akkor, tehát a botanikus kertnek a kurátorával én szoros kapcsolatban voltam, tartottuk a kapcsolatot, és hát folyamatosan olyan érdekes, hogy jártam ki gyűjteményes kertekbe tanulni, tartottuk a kapcsolatot, és hát az ő felkérésére jöttem a kertbe, hogy vegyem át azt a közel, sőt több mint 40 éves munkát, amit ő végzett a kertben, hogy vigyem tovább. Az ő világa meg az én világom nagyon hasonló, tehát ő is nagyon ez a keleti, ez a japán-kínai beállítottságú, tehát nagyon erős a kelet-ázsiai gyűjteményünk a kertben, tehát és ennek a kettőség ez nagyon jól passzolt, és ezt a gyűjteményt kvázi fejlesztem, hát természetesen a gyűjtemény az, hogy említettem szerteágazó, tehát aztán minden megtalálható, tehát Magyarországon a legnagyobb faj egy-egy számú gyűjtemény található, közel 12 ezer fajjal, ebből körülbelül 4 ezer fásszárú növény található, ami ugye botanikus kertek általában így szokták, úgymond a minőségüket meg magukat definiálni, hogy hány faj található, mennyire szerteágazó a kert, és európai viszonylatban, világviszonylatban is nagyon komoly gyűjteménnyel rendelkezünk.

Yanagisawa Gyöngyi

Igen, és hát tegyük hozzá, hogy te nagyon szereted még a Szent János bogarakat is, mert hogy abba a link gyűjteménybe, amit majd a kedves hallgatók is megnézhetnek, és megosztok mindenkivel, bele tettél egy ilyen linket, ami nagyon aprólékos részletekkel ír a Szent János bogarakról is, és hogy akkor ezek szerint ebben a kertben még ilyenek is vannak, ugye?

[Bárány Tibor]

Hát igen, ez egy kiegészítő, azt mondom, esemény a kertben, ez természetesen az én jó voltamból került ide, én csak egyik vezetője vagyok, egyik őrzője vagyok ennek az eseménynek, ezt egy úgynevezett bogármester, Halász Ferenc úr indította el évekkel ezelőtt, azt hiszem az Alcsú-Dobozi Arborítumban indult el ez a bogárséta, abszolút egyedi, unikális esemény az év során Magyarországon, és ezt az eseményt kiterjesztették is sok-sok területre egész Magyarországon, beleértve minket is, és akkor így kerültem én is bele, hogy felkérés kaptam, hogy adott esetben egy ilyen bogársétát vezetnék, hát sokat nem értettem a Szent János bogarakhoz, de most már egy mini-podcast vagy egy TED-en tudnék mondani a Szent János bogarakról.

Yanagisawa Gyöngyi

Kiművelted magad ebből is, és hát nem csak ebből, hanem úgy gondolom, hogy valahol mindenből, amihez hozzányúlsz és elkezdesz, és hát ez így volt a kendoval is. 1986-tól van a kendo ugye az életedben, tehát még kamasz korodban kezdtél el kendozni. Egyáltalán akkor Magyarországon miért, vagy ez hogyan jött nálad, ez az indíttatásod, pont kendót, mert én feltételezem, hogy akkor azért még ennek nem volt akkora audenciája, hogy sokan ismerték volna, meg egyáltalán, hogy kik tanították akkor neked a kendót, amikor te elkezdted.

[Bárány Tibor]

Hát ugye a 80-as évek elejéről közepéről beszélünk, akkor volt a nagy reneszánsza ugye a Bruce Lee-mek, Chuck Norris-mek, és a többi filmeknek, és hát érdekes, én egyáltalán nem szerettem a harcművészeteket, tehát ez engem nem vonzott, ez a kung fu, meg nem is karate, meg sehát többi, tehát az osztályon mindenki karatézott, meg mindent csináltak, mert akkor ez egy olyan nagyon kvázi menő dolognak látszott. És hogy én miért kezdtem el kendozni, ennek nagyon prózai oka volt, a bátyám elkezdte, talált egy kendoklubbot, és odajárt le, és egyszerűen csak ez a testvéri, akár lehet mondani rivalizálásnak, vagy akár lehet mondani, hogy utánzás, ugye én voltam az öcs, és akkor hát mindig utánoztam, tehát akkor nekem is kell kendozni, ha mert ő kendozik, akkor biztos, hogy valami van benne, tehát nem magáért a kendoért kezdtem el a kendót, hanem egyszerűen csak követtem a bátyámat.

Yanagisawa Gyöngyi

És akkor hányan voltatok egy csoportban?

[Bárány Tibor]

A kezdő csoportban, ha jól emlékszem, tizenvalahányan voltunk, akkor körülbelül még ennyi, úgymond haladó volt. Ez volt Magyarország egyetlen egy kendo klubja, a Fehérvári út 120-ban, egy nagyon ikonikus helyszín alatt volt a VSM közösségi ház, akkor azt is lehet mondani, egy kulturális központ volt, mert ott megfordult a padödő, az Első Emelet is próbált, tehát sok-sok érdekes, az akkori vezető, ezeket a nagyon izgalmas, érdekes dolgok valahogy sikerült így begyűjteni oda, egy fantasztikusan jó termünk volt, ami kiválóan alkalmas volt a kendo gyakorlása, ugye ezt a padlót értem, hogy egy rugalmas parkettes padló, tornaterem volt, és ez volt az ősidő.

Yanagisawa Gyöngyi

És ki tanított? És akkor magyar tanár volt?

[Bárány Tibor]

Nem, tehát én már belecsöppentem egy úgymond, kialakult kendo klubba, tehát ez már nem egy ilyen hős korszak volt, amikor semmilyen eszköz nem volt elérhető, tehát akkor már voltak kardok, voltak felszerések, nagyon korlátozott számban, és a Japán Nagykövetségről jött le két japán tanár, aki minket oktatott, illetve az Eötvös Loránd Tudományi Egyetem Japán Tanszékének a vezetője, Yamaji tanár úr oktatott minket.

Yanagisawa Gyöngyi

Tehát ezt a tizen akárhány főt, akkor a japánok. Na most ugye, ahogy mondod, hogy a  Nagykövetségről, nem tanár volt effektív, csak ő is művelte a kendót, ugye?

[Bárány Tibor]

Nem, nem, nem. Így van. Tehát akit mondok a közvetlen tanáromnak, az Tsushima Kanji úr, ő a kulturális attasé volt a Japán Nagykövetségen, és ő hozta le a felszerelését, a gyerekének a felszerelését, mert a gyereke egyáltalán nem akart kendózni, és az ő felszerelését tudtam használni.

Ez egy akkora nagyon nagy szerencse volt, illetve hát az volt nagy szerencse, hogy közvetlenül már japánoktól sikerült tanulnom. Tehát ez egy ritka.

Yanagisawa Gyöngyi

Tehát első kézből kaptad akkor.

[Bárány Tibor]

Első kézből kaptuk, és akkor azt a fajta mentalitást, azt a fajta szellemiséget ők már valahogy becsatornázták a klubba. Tehát nem könyvekből, nem stb. Tehát úgy tanultuk, mert azért ebben az időszakban nagyon sok klub ezzel szembesült, és valahogy úgy elkezdték, és aztán majd lesz valahogy alapon kialakul egy kendóklub, és akkor eljárnak szemináriumokra, meghívnak tanárt valahonnan, de nekünk erre nem volt szüksége, mi már közvetlenül tanulhattunk japánoktól.

Azonban ugye ezek a tanárok nem profi kendó tanárok voltak, ők is valamit a középiskolában, vagy egyetemen tanulták ezt a kendót, nem voltak magasfokozatúak, tehát nem egy nagyon képzett kendó sokkal beszélt, de nekünk, hát ők voltak az Istenek a nagy szamurájok. De ez egy nagyon komoly alapot adott a kendónak is, meg a klubnak is.

Yanagisawa Gyöngyi

Most egy kicsit nagyot ugrunk, mert hogy a Budapest Főnix Kendó és Iáidó Klub megalakult, ennek jelenleg is az elnöke és a vezetőedzője vagy, és jelenleg ez már 40 éve fennáll. Na most én itt rögtön arra szeretnék rákérdezni, hogy Kendó és Iáidó Klub. Kendó, meg Iáidó, tehát mind a kettő dóra végződik, és általában Japánban, ami ilyen elnevezés, hogy valamilyen dó, mint Sado, meg Chado, meg mindenfélek vannak, ez ugye valamilyen utat jelent, tehát valaminek a művészeti, nem is csak művészeti, hanem technikailag egy kifinomult művészi rangra emelését is jelenti.

De hogy a Kendó és akkor az Iáidó között mi a különbség, valószínűleg ugye a kedves hallgató és  bevallom, hogy hát én sem nagyon voltam, vagyok ezzel tisztában, hogy mind a kettő ugye kardművészet, kardforgatással foglalkozik, de hogy mi az, ami kettő között valami határvonalat jelent. Amennyire én tudom, hát ugye a Kendó az a kenjutsu-ból fejlődött ki, ami a japán szavaknál, ami jutsu-ra végződik, az valamit technikát jelent. Tehát japán őskorban, tehát itt a, hogy egyáltalán itt a kardforgatás, az most hogyan alakult itt ki Japánban, ez itt kicsit olyan homályba merül, de hát nagy valószínűség szerint a vadászatból, meg egyáltalán hát ugye a harcokból, az ütközetekből fejlesztették a kardforgatásnak a technikáját, és hát ez aztán a Kamakura-korszak, ez ugye a 12.

század, 13. század eleje. Na akkor, amikor megjelenik egyáltalán a szamurájréteg, és hát őnekik aztán már létérdekük a kardforgatás technikájának a művelése, és ennek a kidolgozása, na ez a kenjutsu.

És akkor ugye a kenjutsuból fejlődik a kendo, de azért do, már, mert hogy ez nem csak egyszerűen egy ilyen fizikai, technikai dolgot jelent, hanem mögé már valamiféle filozófiai háttér is épül, és hát erre majd a későbbiek folyamán azért kitérünk, hogy ez most itten Japánban is mennyire határozza meg aztán majd a kendónak a minőségét. Tehát, hogy a kendo az egy ilyen fizikai és egy ilyen filozófiai összességet jelentene egyfelől, a másik pedig egy nagyon fontos, hogy ugye egy dinamikus ütközetek vannak, tehát ugye párba állnak a, úgymond a harcosok, ténylegesen egy bambusz karddal, hát elnézést a laikus szemszögéből, ugye verik egymást. Na most az Iáidónál, amennyire én tudom, ott viszont tényleg egy valódi karddal ilyen katákat, tehát ilyen forma gyakorlatukat mutatnak be, ott nincsen semmiféle ilyen közelharc, ott az a lényeg, hogy ezeknek a forma gyakorlatoknak a precizitását, tehát hogy mennyire sajátítja el a művelője, a tökéletességre való törekvés, hogy ezt minél tökéletesebben sajátítsa el.

De hát, ugye te ezt a klubnak a vezetőjeként, hogy akkor most mind a kettőt lehet Magyarországon tanulni, az iaidót is, meg a kendo-t is?

[Bárány Tibor]

Hát, föltettél egy kérdést, és valójában részben megvászoltad, hogy mi a kendo, meg mi az iaidó.

Yanagisawa Gyöngyi

Próbáltam így összeszedni, de hát nyilván ebben te profibb vagy, és részleteiben bele tudsz menni.

[Bárány Tibor]

Hát a kettőnek a meccete az a kard, és mégis két különböző dologról beszélünk.

Yanagisawa Gyöngyi

De hát mondjuk a kendoban is akkor vannak ilyen katák?

[Bárány Tibor]

Abszolút, igen.

Yanagisawa Gyöngyi

Hát egy kendós is tud ijáidozni?

[Bárány Tibor]

Nem, hát nem feltétlen. Mind a kettőnek a gyökere az nagyon régmúltra vezethető vissza. Mint említetted, volt egy szamuráj uralkodói réteg, aminak hosszú-hosszú évszázadokon át uralkodtak a Japánban.

És amikor még ugye a Netflixen meg kell nézni ezt a szamurájos sorozatot, akkor az nagyon szépen körvonalazza, hogy mi is történt, és hogyan egyesült Japán. De abban az időszakban, ami erről ez a sorozat is szól, amikor a szamurájok uralkodtak, akkor ugye ezek a harcművészetek, akár a kardnak a használatának a művészete is kialakult. Akkor természetesen nem az volt a szempont, hogy minél tökéletesebben csinálják, ahogy említetted a kenjutsut, hanem egyetlen egy szempont számított, hogy az ellenfélnek a megsemmisítése.

És az, hogy milyen módon történt, azt nem mondom ott kvázi mindegy, de az volt az elsődleges szempont, hogy hogyan tudják megsemmisíteni. Jól mondtad, ugye az akkor a kenjutsu volt maga a kendo, tehát olyan eszközként használták, ami az ember életkilátására volt az elsődleges szempont. És ugye ezt valahogy gyakorolni is kellett, és nagyon érdekes, hogy a XVIII. század közepén kialakult már háromféle eszköz, amivel ezt gyakorolták. Az egyik az elsődleges volt, a szamurájkard, a katana, a tacsi, a rövidkard, a boken, és már akkor a sinai is, a XVIII. század közepén már kialakult a sinai, az a bambuszkard.

És ilyen csatákat vívtak egymással, tehát a tanulók, és az volt az egyetlenegy szempont, hogy mindenkinek ugyanazt az eszközt kellett használni. Aki katanát használ, katanával, a boken, az bokennel, a fakard, a fakarddal vívhatod csak, vagy a bambuszkard, a bambuszkarddal,  nem lehetett vegyesen.

Yanagisawa Gyöngyi

Persze, hát most egy valódi karddal oda belép valaki, hát nyilván előnyben van.

[Bárány Tibor]

És hát nyilván a kimenetet, azt mindenki el tudja képzelni, ezt  ilyen kis vívásnak is lehetett nevezni, kimenet az az, hogy egy bambuszkardnál talán kevésbé, de katana katana ellen ott a valamelyik gyakorló ott meghalt a adott esetben. Na most ezt betiltották, és szépen fokozatosan kialakult ugye a sinai keikó, ugye ami a bambuszkarddal való gyakorlás. Még mindig nem a kendóról beszélünk, a modern kendóról, de már a japánok voltak olyan ügyesek, hogy ezt a bambuszkardot kitalálták, ez egy hasított bambusz szálakból összeállt kard, és nagyon helyesen mondtad, hogy bambuszkard, mert nagyon sokan bambusz botnak hívják, mert úgy látszik, mintha egy bot lenne, de valójában a funkciója az abszolút a kard.

Yanagisawa Gyöngyi

És ez nagyon erős is, mert a bambusz az eleve, hogy erős.

[Bárány Tibor]

Abszolút, igen.

Yanagisawa Gyöngyi

És ezzel nagyon lehet ütni, ha tényleg valamilyen helyen talál el valakit ez a bambuszkard, akkor akár abba bele is lehet halni.

[Bárány Tibor]

Így van. Hát ugye ebből a szamurájharcból, a kenjutsuból való átmenet, az azrt is volt eredményes, hogy nagyon hosszú békeidő volt Japánban, és akkor ezeket különböző iskolákban gyakorolták ezeket a vívásokat, és a különböző vívó iskolák alakultak ki. Ez egy nagyon hosszú sztori lenne ezt elmesélni, hogy hogyan is alakultak különböző vívó iskolák, a vívó iskolákból hogyan egyesültek, mentek szét, mik voltak a hatékonyak.

A lényeg az, hogy elkezdődött egy olyan folyamat, ami a hatékonysággal szemben, tehát a kenjutsu az a hatékonyság, a szépség felé, tehát ahogy mondtad, hogy a tökéletesség felé való törekvés. És ezért alakult ki ez, hogy hogyan lehet tökéletesen gyakorolni a vívást, bambuszkarddal, mert akkor tudom mindig gyakorolni, mert nem csak egyszer, hanem sokszor lehet akár ezt gyakorolni, hogyan lehet még jobban gyakorolni, a kendo felszerelést alakítok ki, maga a páncélzat is fokozatosan kialakult. És maga a modern kendo az nem annyira régi, tehát amiről beszéltük ideig az sok évszázad, tehát a maga a modern kendo az a 19.század vége, 20. század eleje. És igazán modern kendo, tehát a mai formája, az meg csak a második világháború után alakult ki.

Tehát azt mondjuk igen, a kendo az hosszú-hosszú évszázadokra visszavezethető, de természetesen ez önmagában nem igaz, mert a modern kendo az nem ennyire régi. Dehát a japánokra az nagyon jellemző, hogy ami nem működik, ami nem jó, azt elvetik, és rögtön egy újat kell fejleszteni. Tehát ez nagyon fontos, hogy állandóan kell fejleszteni.

És ez mai napig érvényes a kendora, hogy fejlődik. Az, hogy most jó vagy rossz irányba, ez egy másik kérdés, az mindig az idő meg az élet mondja meg, hogy az a fejlesztés, az jó volt-e. De mai napig érezhető az, hogy ha nem is az egész felszerelésben, de a felszerelésben állandóan folyamatosan fejlesztenek, modernebb anyagokat, technikákat alkalmaznak, de a szabályrendszerét is folyamatosan alakítják, hogy hogyan lehet még jobban kiemelni a kendónak a szépségét, a technikákat, és ez most egy világbajnokságon is jól tükröződött.

Tehát ha még egy picit visszamegyek, akkor nagyon izgalmas az, hogy már a 20. század elején ugye a kendó a japán oktatásban is kötelező elemként jelenik meg, standardokat vezetnek be. Ugye volt Japánnak egy nagyon sötét korszaka, ugye amikor az imperialista Japán ugye amikor világuramra tört, akkor a kendót sajnos fölhasználták mint eszközt, hogy hogyan lehet militarizálni a népet, ezért volt kötelező ott minden iskolában, és az a fajta szellemiség, amiről ugye a kendó szólt előtte, az egy picikét háttérbe szorult, és egy egészen más irányt vett.

És ezért is volt az, hogy a 2. világháború után a kendót betiltották, és 45 után, és csak 48-49-ben azt hiszem lehetett újra gyakorolni, és ugye tanulva az előző tapasztalatokból ezért is alakult ki egy sokkal modernebb kendó, és először a japánok főleg a testnevelést tették előtérbe a szellemiséggel, tehát volt egy ilyen irány onnan is, ami egyébként nagyon nehéz szétválasztani, tehát hogy még abban a betiltott időszakban is gyakorolták a furfangos japánok, tehát nem volt az annyira betiltva, de olyan látványosan, tehát ahogy előtte megjelent, hogy nagy versenyekben, nagy szövetségek stb. úgy nem működtek.

Azért ők gyakorolták ezt a harcművészetet, tehát a mestereknek a tudás azért nem kopott el.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Közbevágok, hogy ugye fejlődött a kendo, tehát volt egy régi kendo, és ugye most van a modern kendo, a jelenkori kendo, hogy ez most inkább egyszerűsödött, vagy pedig azt a tudást, amit eddig felhalmozott, azt így magában kondenzálva már megtartotta. Tehát itt gondolok arra, hogy egy laikus most elképzeli a kendozást, és hogy ugye akkor kardoznak, hogy ez most technikákra épül vajon, vagy pedig amikor ugye szembekerül két ember, két kendozó, akkor ugye ütik, vágják egymást, ami valószínűleg nem így van. Tehát, hogy itt azért technikák vannak.

A jelenkori, tehát a modern kendoban hány ilyen alaptechnika van, tehát aki elkezdi, az mit tanul először, hogyan néz ez ki?

[Bárány Tibor]

A modern kendo azt lehet mondani, hogy egy leegyszerűsített formája, ugye a régi kenjutsunak itt már nincsenek dobások, fojtások, akár rúgások, hanem kizárólag és kifejezetten a kard használatra a vívásra koncentrál. És azokat az elemeket tartották meg, ami lehet úgy mondani, hogy halálos ütést vagy vágást eredményez, ezért van egy úgynevezett kéz- vagy karvágás, ez a kote, fejvágás, ez a men, hasvágás, a do-nak hívják, illetve egy torokszúrás, a cuki. Ugye a kendoban ezt mind-mind, tehát jelezni kell kiáltással, amikor vágom vagy megszúrom az ellenfelemet, akkor mondani kell, hogy men, kote, do vagy cuki.

Yanagisawa

De akkor már az ellenfél fel tud erre készülni, nem?

[Bárány Tibor]

Igen, előre megmondom, de nagyjából egy pillanatban történik. És hogy miért, már többször felmerült a beszélgetésben, hogy a technika, tehát a hatékonyságot fölülírja az, hogy milyen módon tudom én ezt végrehajtani.

Tehát azért is jelenik meg ez amikor így kvázi üvöltöznek, megmondják, hogy mit, hogy a gyakorlónak ez a vágás, tudatos volt-e, vagy nem volt tudatos? Hogyha pont az ellenkezőjét mondom, amit vágok, akkor már másra gondoltam, tehát tulajdonképpen az a fajta harmónia a gyakorlóban nincsen meg. Tehát, hogy ennek mind ötvöznie kell magát a hangnak, tehát a kiáltásnak, a testnek, a kardhasználatnak, a szellemiségnek, így valahogy egyként kellene megjelennie.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Effektív, akkor a kendósnak a fejében ott kell lenni már a vívásnak a koreográfiája, hogy úgy mondjam, hogy ő akkor jelzi, hogy most mit fog csinálni, és hogyha esetleg mégsem azt csinálja, akkor ugye nincs meg ez a harmónia. Tehát magyarán akkor egy ilyen szellemi felkészülést is igényel, ugye?

[Bárány Tibor]

Így van. Az, amit csinálunk, azt maximális szépséggel, szellemiséggel, energiával tudjuk csinálni. És sokszor az van, hogy ez nem annyira hatékony, igen, nem hatékony, tehát ez nem arról szól, hogy ezt valahol föl lehetne használni, ez abban a pillanatban, vagy ott tud csak megvalósulni, máshol nem.

Tehát nem a hatékonyságot gyakorolja, hogy a karddal hogy tudok vágni hatékonyan, és minél erősebben. Abszolút nem erről szól a kendónak a gyakorlása. És ez nem csak a fizikalitásról szól, tehát hogy minél erősebb legyek, hanem ezért van az, hogy valaki el tudja kezdeni ezt a kendót akár nyugdíjas korban is, és magát a kendónak a szépségét, tehát a gyakorlatoknak a tökéletességét próbálja elsajátítani.

Most tavasszal voltunk Kyoto-ban, és meghívást kaptunk egy nyugdíjas csoporba, akik épp elkezdte kendózni, tehát olyan 60-70-80 éves bácsik, meg néniknek a csoportja volt, és hát most lett idejük, hogy elkezdjenek kendózni, és nyilván nekik nincs olyan ambíciójuk, hogy most nagy versenyeket, meg stb. elsajtítsanak, hanem a kendónak a szépségi gyakorlat azon felül, hogy van-e társaságok, mozognak, jól érzik magukat, tehát ezt sokszor nem kell túl gondolni, tehát hogy ennek a filozófiáját, hanem nagyon sokrétű és nagyon sok rétegben valósul meg az, hogy az egyén miért gyakorolja. Azon felül, hogy nyilván helyesen és jól kell gyakorolni, és az nagyon-nagyon nagy élmény volt számunkra, hogy azt megtapasztalni, hogy a tökéletesség, amikor azt mondjuk, hogy ha már nem kezded el hat évesen, akkor felejtsd el, akkor ne is kezdjed el, mert nincs értelme, mert nem leszel tökéletes, hanem az a fajta tökéletesség nagyon sok szinten tud megvalósulni.

Neki az a tökéletes, amit hatvan évesen elkezd, és hogyan tud egy picikét javítani azon a mozdulaton. Az neki a tökéletes, vagy a tökéletességre való törekvés. És akkor mindenkinek más és más szinten.

És akkor így beszélünk a filozófiáról, és amin sokszor európaiaknak ez nagyon nehéz, hogy mi a fenéért kezdem el, amikor már nincs értelme.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Ez jutott eszembe most, ahogy beszélsz, hogy igen, de hogy ugye a kendoban mégiscsak vannak versenyek, tehát valahol a megmérettetés az ott van, hogy akkor ezt teljesen mindegy, akkor ezek szerint, hogy hány éves korban kezdi el az ember, de akkor azért mégis mit gondolsz? Van egy olyan korosztály, amire azt mondanád, hogy ezen túl már nem lehet olyan eredményeket elérni, mondjuk egy versenyen, tehát aki versenyező szeretne lenni, és mi az az ideális időszak, amikor jó elkezdeni a kendót? Milyen adottságok kellenek a kendóhoz?

[Bárány Tibor]

Igen, ha azt mondjuk, hogy a kendó kortalan, vagy bármilyen sport kortalan, bármikor el tudom kezdeni, ez önmagában igaz, de ha a komoly eredményt szeretnénk elérni versenyzésben, illetve fokozatban is, akár a világbajnokságot meg szeretném nyerni, akkor nincs mese, azt el kell kezdeni gyerekkorban. 6-7-8 évesen, 9 évesen, 10 évesen el kell kezdeni a kendót, mert utána már nagyon nehéz. Azt nem lehet mondani, hogy ez egy általános szabály, mert biztos vannak kivételek, akik annyira tehetségesek, akik később is elkezdik, és olyan izomzattal, olyan felépítéssel rendelkeznek, ami alkalmas arra, hogy nagy versenyeket, komoly eredményeket el tudjanak érni, de nyilván, aki 20-30 évesen kezdi, az elég kis kicsi a valószínűsége annak, hogy igazán nagyon nagy eredményt tud elérni.

Egyébként ez nem volt igaz Európában akár 20 évvel ezelőttig, akik elkezdtek ilyen idősen, mert nem volt olyan sok kendós. A kendónak a színvonala is lényegesen alacsonyabb volt. Most már, aki Európa Bajnokságon komoly eredményt, vagy nagy nemzetközi versenyeredményt akar elérni, annak bizony már gyerekkorban, tinédzserként el kell kezdeni kendózni.

Most már olyan sokan kendóznak már Európában, hogy tényleg csak korai, úgymond kendós tapasztalattal, illetve folyamatos edzéssel lehet csak nagy eredményt elérni.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Ha lemegy hozzátok valaki, mondjuk egy ilyen 6-7, ahogy mondtad, hogy 6-7 és mondjuk 11 éves kor között, lemegy valaki, már te például ránézésre meg tudod mondani, hogy olyan fizikai adottságokkal rendelkezik, ami nagyon jó arra, hogy kendózzon, vagy kevésbé rendelkezik, és hogy ezek az adottságok mik lennének. Tehát magyarán egy jó kendósnak milyen testi adottságukkal kell rendelkezni, ha egyáltalán van ilyen?

[Bárány Tibor]

Biztos, hogy van ilyen, tehát akár még ránézésre is, hogy mennyire harmonikus a mozgása, milyen a felépítése, akár ez jó is lehet arra, hogy komoly eredményeket érjen el, de azt szoktam mondani, mindez csak egy ígéret, tehát az, hogy valami lehessen belőle. Az a tapasztalatom, hogy igazán azok lesznek jó kendósok, akiknek van kitartásuk, tehát van türelmük, és még sokszor olyan kendósokban is azt mondanánk, hogy hát ez nem olyan jó, meg a másik az sokkal jobb mozgású, azok az emberek is tudnak nagyon-nagyon kiemelkedő eredményt elérni kitartással. Tehát azt gondolom, hogy a kitartás, a szorgalom az sokszor felülírja azt, és azt gondolom, ez bármelyik sportra akár igaz is lehet, vagy igaz is, hogy önmagában a tehetség, hogy elmegyünk, most már vannak ilyen mérőszámok, eszközök, stb., hogy megmondják, hogy te focizzál, akár karatézzál, vagy kézilabdázzál, ússzál, mert neked olyanok az adottságaid, ez mind-mind csak egy ígéret. Az, hogy az ő fejében mi van, azt mi nem tudjuk. Tehát az, hogy hat évesen elkezd edzeni, és akkor tíz évesen mi fogja eltéríteni ettől, vagy nem, azt nem tudhatjuk. Tehát az egy nagyon nehéz dolog.

Azt gondolom, hogy ez már egy tanári munka is, hogy hogyan tudjuk akár úgymond a rendszerben benntartani, motiválni a gyerekeket, hogy ne hagyják abba.

[Yanagisawa Gyöngyi]

És hogyan kell? Mert, hogy mondod, hogy tanári munka is. Egy korábbi beszélgetésben, vagy interjúban mondtad is, hogy a kendo tanulási folyamata kezdetekben erősen a tanár-diák viszonyra épül.

Ezt említetted is, és most is, ahogy ugye mondod, hogy a tanár szerepe, akkor ezek szerint azért eléggé nagy. Hogyan kell benntartani a kezdő kendósokat? Hogyan kell motiválni őket?

[Bárány Tibor]

Ez az egyik legnehezebb feladat. Akár a technikát, azt mondom, pillanatok alatt meg lehet tanítani, hogy hogyan mozogjál pillanatok alatt természetesen idézőjelben. Ez nagyon sok hosszú évek munkája, mire jó lesz, de azt azért meg lehet tanítani.

De sokkal nehezebb feladat, hogy hogyan lehet a gyerekeket, vagy akár embereket benntartani a rendszerben. Most a kendo, lehet azt mondani, hogyha csak kendozom, akkor akár unalmas is lehet a gyerekeknek, mert ugyanaz. Japánban jellemző az, hogy egy dolgot milliószor kell gyakorolni, és akkor lesz utána jó.

Egy shodónál a kalligráfiának a művészete, hogy egy vonalat milliószor kell gyakorolni. Most, hogyha azt mondanám a fiamnak, hogy akkor leülsz, és akkor az ecsetet fogod, és akkor ezt ezret kell neked ebből csinálni, azt mondja, hogy papa, te őrült vagy, én ezt nem fogom csinálni. Most ez a feladat, ez nem különbözik attól amit az iskolában is a tanárok, tanítók csinálnak, hogy hogyan tudom, milyen eszközöket tudok alkalmazni ahhoz, hogy ő játékosan és motiváltan azt az ezret megcsinálja.

[Yanagisawa Gyöngyi]

És te milyen eszközöket alkalmazol?

[Bárány Tibor]

Hát nagyon sokat játszunk a gyerekekkel, tehát minden edzésre próbálom beépíteni játékot. Nagyon fontos nekik a megmérettetés, tehát ugye, amikor azt mondjuk, hogy nem a verseny, vagy nem a másiknak a legyőzése a fontosabb, ezt egy gyereknek nagyon nehéz megérteni, és nem is kell még, hogy megértse, mert ő abban az élet szakaszban, neki egészen másak a motivációi. Neki az, hogy ő megmutassa, hogy ő nagyon jó, hogy ő megmutassa, hogy a társa sokkal jobb, meg az, hogy a játék a játék és a játék.

Tehát csak ezzel lehet őket úgy van, ahogy beszéltük, a rendszerben benntartani. Most egy felnőttnél ugye egészen más, de hasonlóképpen kell ezt megvalósítani, csak a mértékét kell kisebbre venni. Tehát a felnőttnél is az úgynevezett játék, ami egészen más játékról beszélünk, mint a gyerekeknél, a megmérettetés ugyanúgy fontos, mert hogyha csak arra koncentráljuk, hogy akkor csináljunk ebből milliót, és akkor leszel jó.

Tehát az ugyanúgy unalmas egy felnőttnek is, csak ugye az a monotonitás, annak a tűrő képessége, az nekik sokkal magasabb valószínűleg, mint egy gyereknél. Tehát a válasz arra, hogy különböző játékos, akármilyen technikákkal, akár edzésen kívüli programokkal, nem kendós jellegű programokkal lehet a gyerekeket benntartani, úgymond a rendszerbe. Ez egy nagyon nehéz munka, tehát ez már azt lehet mondani, hogy ez már munka, mert önmagában a technikát tanítani, egy edzést összeállítani, azt mondom, az a jéghegynek a csúcsa.

Tehát, hogy mi van lent, egészen mélyen a víz alatt, és hogyan lehet egy csapatot nem csak egyénileg, hanem csapatként motiválni, illetve összetartani, az egy sokkal nehezebb feladat.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Most az jutott még eszembe, hogy ugye mondtad így az adottságokat, és hogy inkább a kitartás az, ami fontos, hogy itt Japánban is sokszor az egy nagyon nagy hátrány, a testmagasság. Tehát ugye a japánok is az átlag, tehát a világ átlaghoz képest alacsonyabbak, és ugye a kendora vetítve ezt, hogy például egy magasabb ember, aki ugye kendozni szeretne, annak nem könnyebb, pontosan így a technikákból, mégiscsak mondjuk könnyebb egy 180 centis kendosnak a 150 centis fejére vágni, mint fordítva. És hogy ugye itt a kendoban nincsen olyan beosztás, nincsenek olyan csoportok, testsúly szerint osztják a versenyzőket, hogyha most összekerül tényleg egy 150 centis, meg mondjuk egy kétméteres, akkor nincs már előre determinálva, hogy a kétméteres fog nyerni.

[Bárány Tibor]

Igen, a kendoban ez nagyon érdekes, ahogy említetted, hogy nincsenek súlycsoportok, tehát csak nemek szerint, illetve életkor szerint vannak adott esetben a kategóriák, és más harcművészettel ellentétben, tehát a súly az önmagában nem jelent előnyt, a magasság önmagában nem jelent előnyt. Ki lehet cselezni a magas embert is. Így van, mert a technika, a koncentráció, a stratégia az olyan magas szinten valósul meg, hogy a fizikai adottság az önmagában nem elégséges.

Talán azt lehet mondani, hogy egy magas ember nagyon jó technikával, roppant jó stratégiával, koncentrációval egy hasonló, alacsonyabb ellenfél ellen talán előny. Ez így talán megállja a helyét. De akkor is ilyen 50-50 százalék, hogy ki győz.

És hogyha fordítva van, tehát hogy van egy magas ember, aki csak önmagában, csak egy fizikai adottsága van, tehát hogy erős, az kevés. Számtalanszor látok Európa bajnokságokon alacsony versenyzőket, akik kimagasló eredményeket érnek el, mivel annyira jól tudja alkalmazni az ő technikáját, annyira jól fel tudja mérni azt, hogy milyen technikával kell nekem győznöm egy magas ellenfél ellen, hogy az szinte elveszik, tehát nem is lehet érzékelni a különbséget. Ez más ugye sportokban, judóban stb.

Ott a fizikalitást, mivel nagy mértékben arra épül, plusz a technika, azért ott nagyon sokat számít a bokszban és karatéban is, hogy ki tud ütni erősebbet, vagy ki tudja erősebben megfogni a másikat. A kendoban talán nem.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Most eszembe jutott, nem tudom ismered-e, de valószínűleg hallottál te is az Abe testvérekről, a báty és a húga. Most a húgát, várjál csak, azt hiszem Utának hívják. Igen, Abe Uta.

Most hirtelen a bátynak a neve nem jut eszembe. De a lényege a dolognak, hogy ők mind a ketten nagyon kicsik, alacsonyak. Tehát Japánban is alacsonyak, a japán versenyzőkhöz képest is alacsonyak és világbajnokok.

Azt akartam csak ezzel mondani, hogy az ő esetükben az édesapjuk edzette őket medicinlabdával, erősítette meg, hú, én ezt most hirtelen nem biztos, hogy jól fogom mondani, a központi izomrendszert. Ezt a medicinlabdával erősítette az apuka. Ezt ő találta ki, hogy ezt így kéne, mert hogy egyébként a dzsúdó órákon ilyet nem csináltak.

Mindig leverték a kisfiút, ő meg mindig sírt, és ennek az edzési módnak meg lett az eredménye, mert hogy utána sorra nyerte a versenyeket. És ahogy mondod is, hogy a testmagasság akkor már abszolút eltűnt, hát nyilván a technikailag is fejlődött, de az, hogy ez a testi stabilitás, tehát hogy nem lehetett az egyensúlyából kibillenteni, ez olyan erőssége lett, hogy ezzel nyert.

Tehát ott se lehet még, ez sem akadály.

[Bárány Tibor]

Persze, abszolút. Tehát ez minden edzésmódszernek a függvénye, de nem lehet összehasonlítani a harcművészeteket, mert annyira más. Tehát a harcművészetekben sokszor hajlamosak vagyunk a fejünkben összemosni, de sokszor olyan, mintha a fociról meg az úszásról beszélnénk.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Mondod ugye a tanítást, tehát hogy Magyarországon is a te saját tanítási módszereidet alkalmazod. Japánba egyébként nagyon sokszor azért jártál már, és jársz is most is, és hát nyilván ismered a japán tanítási módszereket, az ottani kendó klubokkal tartod a kapcsolatot, kendósokkal is kapcsolatban vagy. Hogyan látod mi a japán kendó oktatásnak a sajátossága, és ugye a te oktatásod Magyarországon a legnagyobb különbség vagy hasonlóság?

[Bárány Tibor]

Hát ugye ezt nem kell mondani, hogy Japán, ez egy óriási előnyt élvez, már maga a  tény, hogy Japánban kendóznak, egy japán kendós. Tehát olyan évszázados, vagy ugye hagyománnyal rendelkeznek, amit mi a 80-as évek óta gyakorolunk, és úgymond a jó, tehát helyes kendó, az egy pár évtizedre vezethető, szóval ez egy óriási...

[Yanagisawa Gyöngyi]

Kvázi 40 évet nem lehet összehasonlítani több száz évvel.

[Bárány Tibor]

Nem, 40 évet így van, nem lehet összehasonlítani. Illetve, hogyha nem is csak a kendóról beszélek, és egy edzésmódszerre, amikor belép a nebuló a kendó dojoba, ő már önmagában hordoz olyan alapokat, amiről nem is tudja, hogy ez kendós alapok, de már önmagában hordoz olyan alapokat, amit már nem kell neki megtanítani. Nézd, beszélhetünk a japán ülésről, hogyan kell helyesen ülni, hogyan húzza ki magát a fegyelmezettségről, a gyakorlásnak a fontosságáról, tehát az, hogy a monotonitástűrésük az sokkal magasabb.

A tanár-diák viszony az egészen más szinten valósul meg. Tehát lehet azt mondani, hogy a tanárnak sokkal nagyobb a respektje, és a figyelem, tehát, hogy sokkal jobban figyelnek, én azt tapasztaltam, mint itthon. Ez nem feltétlenül igaz minden gyerekre Magyarországon, de azért lássuk be, tehát ezzel itthon azért küzdünk, és nem csak itthon, tehát úgy mondta a európai lehet ilyet mondani világban, hogy a figyelem az egyik nehézsége az oktatásnak, hogy hogyan tudjuk lekötni a figyelmüket.

Ez Japánban sokkal magasabb szinten van. Ugye nem csak a technikáról beszélek most, hogy ez csak az előzmény, hogy mit hoz magával a gyerek, amikor belép a kendo klubba, a kendo dojoba. Ez már egy olyan óriási jelöny, amit itt Európában abszolút nem valósul meg.

Nekünk ezt ott meg is meg kell tanítani. De utána mindig visszalép egy kendo dojoba egy európai környezetbe, tehát ez egy folyamatos gyakorás, hogy megértse azt, hogy a kendoban azért ülünk egyenesen, azért kell sorbálni, ezért kell. Tehát ezeket mind-mind el kell sajátítania, és még a technikáról meg a kendo oktatásról még nem beszéltünk.

Ez Japánban ez egyértelmű. Szoktam mondani, hogy hogyan fogják meg a varibasi, ugye a pálcikát, szinte úgy fogja meg majdnem, Igen, az evőpálcikát, mint a kendo botot. Tehát tudja helyesen alkalmazni.

Rengeteg mini vagy pici aspektusa van a japán életnek, ami ott rejtőzik a kendoban is. Tehát ez önmagában egy nagy előny.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Viszont a hátrány, mert itt most szép dolgokról beszélünk, de azért van olyan, te találtál olyat, amire azt mondanád, hogy Japánban hát ezt valahogy jó lenne megváltoztatni, mert ez mondjuk már egy kicsit elavult, vagy ennek nagyon nincs értelme, vagy akár negatív hatással van mondjuk a nebuló tanítására.

[Bárány Tibor]

Hát igen, azért volt a japán kendónak sötét oldala is, ugye a fizikai agresszió, tehát hogy az egészen a 80-as, 90-es évekig az abszolút része volt, ugye az akár a kendo oktatásnak is, tehát sokkal erősebben, mint ma. Ebben is nagyon sokat változott Japán. A csúcsát szerintem a japán kendo talán a 70-es években élte, amikor talán legtöbben kendoztak Japánba, és ez fokozatosan így csökkent, csökkent, csökkent.

A családok már nem nagyon akarták ennek a stressznek, kitenni, és nem szívesen küldték a gyerekeket kendo dojoba, tehát nem csak kendoról, hanem akármilyen harci dojoba, mert tudták azt, hogy mivel szembesülnek, tehát hogy igen, egy nagyon komoly, akár lehet mondani spártai nevelésben részesülnek a nebulók, és ez nagyon sokat változott. És ezt már tudjuk, hogy agresszióval, stb., nem érünk el jobb eredményt, vagy jó eredményt, mintha egy más módszerrel, mondhatjuk egy támogatói módszerrel tudnánk ezt megvalósítani. Hát ugye erre van magyar példa is, hogy most az úszóknál voltak olyan botrányok, és az úszóknál is nagyon sokat változott, mind a módszertan is, a hozzáállás is, és most azért látszik, hogy az úszóknál is semmivel nem érnek el rosszabb eredményt.

Ezt én meg is tudom erősíteni, én gyerekként tornáztam, és hát ott ez abszolút jelen volt, tehát hogy a bántalmazás, hogyha valami nem úgy sikerült, vagy nem úgy léptünk, vagy nem az a gyakorlat, akkor igen, igen, elcsattant egy-két pofon is akár. De hát ugye beszélünk a 70-es évekről, mert ezt valahonnan hoztuk. Nagyon sok botránynak, nagyon sok mindennek kellett történni ahhoz, hogy ez változzon, tehát vicces, de kutatásnak is, hogy az agresszió sehová nem vezet.

Na már most Japánban is nagyon sokat változott ez is. Voltam egy kendo dojoban, Kiotóban, egy középiskolai kendo dojoban, fantasztikusan jó hangulatú edzések, fantasztikusan motivált gyerekekkel találkoztam, és ahogy a tanárok oktatták a gyerekeket, az egyszerűen példaértékű volt, támogatói csak a jót erősítették, nem volt baj, ha elrontotta, újra gyakorolt, és akkor jó lett, tehát hogy ez a fajta hozzáállás sokkal-sokkal előrébb vezet, mint a kvázi, a negatív megerősítés.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Igen, most két dolog, ami eszembe jutott, itt a spártai nevelés, hogy itt Japánban azért még mindig bármilyen dojoban az a szokás, hogy se fűtés, se hűtés. Télen akkor a hidegben is lefagy a gyerek. Nyáron pedig, és ez most már azért veszélyes, mert ugye a klímaváltozás, hogy Magyarországon is most már azért eléggé magas hőfokok vannak, hát itt is, és erre még jön a páratartalom, tehát csak létezni, tehát nem mozogni, hanem csak létezni és lélegezni már veszélyes, légkondi nélkül.

Na most azért egy dojoban, ahol ugye ott mozogni kell, és összpontosítani, azért az egy nagyon nagy kihívás, hogy légkondi nélkül tegyék, de még mindig az az elv, hogy nem, tehát ugye, amit mondasz, hogy ez a spártai oktatás. Ez az egyik, a másik pedig még, ami eszembe jutott, hogy mondod, hogy azért bátorítják, tehát ha hibázott, akkor próbáld meg újra és a többi, de azért sajnos még mindig elmondható, hogy ez az tendencia a sóbú, tehát hogy egyszer van csak lehetőség, utána elmegy a hajód. Tehát ugyanez van az oktatásban, egyszer van lehetőség, hogy egyetemi felvétel.

Akkor, ha ez nem sikerül, akkor elment a hajód, tehát akkor máshova kell mennie. Tehát ez azért még mindig megvan, és lehet, hogy azért, ahol te voltál, ez a dojo azért egy nagyon felvilágosult és egy nagyon progresszív hely lehetett, mert azért nem ez az átlag.

[Bárány Tibor]

Abszolút. És igazad van, hogy amiről beszéltél, az abszolút tetten érhető Japánban, nagyon sok területen, de már vannak jelei, hogy ezelőtt nem volt. Sőt, itthon is, Magyarországon is, tehát az, hogy edzés közben inni, hát az egy vörös posztó volt, tehát az nem lehet, mert hát ugye ez nem budó, ami számomra olyan megfoghatatlan, hogy hogy jön össze a kettő, ez igazából teljesen értelmezhetetlen, mivel azáltal, hogyha nem, ugye ezt nem is kell elmondani, ha nem iszunk, akkor mi történik, stb., de már itthon is abszolút elfogadott, hogy igenis, tehát hogy megfelelő folyadékot be kell vinni, edzés közben megállunk, akkor lehet inni, tehát ebben is van már változás, és Japánban is hasonlóan, és hát a kimenet, és ez mindig nagyon fontos, az egyáltalán nem rosszabb, nem lesz rosszabb szellemiségű kendós az, aki ily módon tanul, mint aki számomra értelmezhetetlen, spártai módon, nevelésben részesül.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Te nem csak Japánba jársz, kendóval kapcsolatban, hanem voltál Venezuelában is, Kijevben, és hát természetesen Angliában is. Én feltételezem, hogy minden egyes országnak azért megvan a saját, úgymond, kendó stílusa. Hogyan látod te, így vannak olyan egyedi eltérések, vagy egyedi megnyilvánulások országonként, ami például egy adott országra jellemző?

Beleértve Magyarországot is, tehát, hogy mondjuk a magyar kendóban ez az, ami a magyaros jellege. Mert hogyha azt mondod, hogy a japán kendó, ez lenne ugye az etalon, és ehhez mérjük a többi országot, milyen különbségeket látsz?