#35– MÁSODIK rész: A kendó valójában egy élethosszig tartó út

#35. rész— A kendó valójában egy élethosszig tartó út

MÁSODIK epizód

Vendég: Bárány Tibor

[Bárány Tibor]

Hát igen, ez egy nagyon érdekes kérdés, és hát ugye ezt nagyon nehéz definiálni,

hogy mi a jellemző az egyik országra, a másik országra. Talán azt lehet mondani, ami a jellemző egy népre, valahol tükröződik egy picit a sportban, vagy akár a kendoban is. Ugye az Egyesült Államokban is éltem, és ott az nagyon jellemző volt, hogyha valamit csináltak az amerikaiak, azt nagyon csinálták.

És olyan önfeláldozással, amit sokszor Európában nem tapasztaltam. Tehát, hogy tényleg mindent beleadtak. És ha megnézzük az Olimpián, a legjobb eredményeket érnek el az amerikaiak úgy, hogy nincsen központi állami támogatásuk, hanem próbálják szponzorokkal meg különböző támogatásokkal.

Vannak ilyen versenyistálók, ugye atlétikában, vagy a tornászoknál, stb. És a szponzorok által próbálják. És aki oda bekerül, az mindent fölad szinte, és ezer százalékkal csinálja azt a sportot.

A kendoban is nagyon hasonlóan. Tehát azok a válogatottak is elképesztő áldozatokat hoznak a jó eredményért.

[Yanagisawa Gyöngyi]

De a japánok is, nem?

[Bárány Tibor]

Így van, abszolút így van. Tehát, hogy ez Európában van, de nem ilyen mértékben. Tehát az, hogy föláldozom magamat teljesen.

Átadja magát. Így van, így van. Tehát, hogy jó, csinálom, de azért a munkám azért fontos, a tanulásom az fontos, soha nem rakom félre, hanem olyan, ezt is csinálom kicsikét, meg azt is csinálom egy kicsikét.

És akkor ezért érnek el nyilván fantasztikusan jó eredményeket. Aztán persze megjelennek ugye azok a nemzeti karakterek, ami az egyik népre igaz, a másik népre talán nem igaz, hogy a kicsikét ilyen vehemesebbek, vagy harcosabbak, vagy kicsit visszafogottabbak. A finneknél, tehát az elképesztően szabálykövetőek, és ha megmondják nekik, úgy kell csinálni, akkor nem nagyon térnek le arról, hanem tényleg azt úgy próbálják.

Mi magyarok, talán azt lehet mondani, hogy mi abszolút nem vagyunk szabálykövetőek.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Ez nem újdonság.

[Bárány Tibor]

De ennek megvan a jó oldala is, mert rendkívül kreatívak vagyunk, és a monotonitástűrésünk az nagyon magas, és ebből nagyon sokszor jó eredmények születnek, mint születtek is a magyar kendoban.

Most, hogy ez most amit elmondtam, hogy ez emiatt, vagy nem emiatt, az nyilván innen belülről nagyon nehéz megítélnem. Csak dolgoztam amerikaiakkal, magyarokkal együtt egy amerikai céghnél, és ez nagyon jellemző volt, hogyha egy amerikainak mondtak valamit, akkor azt mondta, hogy jó, akkor is elment és megcsinálta. A magyar mondtak neki valamit, akkor elkezdett gondolkodni, hogy hogyan lehetne valahogy másképp megcsinálni, vagy hatékonyabban, vagy miért mondta így.

Tehát, hogy ez ránk nagyon jellemző, az ilyen gondolkodás.

[Yanagisawa Gyöngyi]

És akkor így gondolom, az olaszok meg elfelejtenek elmenni, mondjuk már magára a versenyre is, és azt mondják, hogy elírtam ugye a naptárba, ahogy így mondod, hogy akkor például Európában van egy ilyen rangsorolás, mondjuk, hogy kik a legerősebbek?

[Bárány Tibor]

A legerősebbek a franciák, kétségtelenül. Valahogy az ő karakterükhöz, tehát maga az élethez való hozzáállásuk, a rendszernek való hozzáállása az egyénhez, meg annak a támogatása. Tehát az azt jelenti, hogy a sportokat, harcművészeteket elképesztő módon támogatják.

Voltam Dél-Franciországban, Provenceban, és egy sportcentrumban, ahol építettek csak Aikidónak egy dojót, Kendo-nak egy dojót. Tehát ezt én nem nagyon tudom elképzelni itthon, hogy ilyen támogatás legyen. Tehát nagyon magas a támogatottsága.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Sportstadion van, bőven, nem?

[Bárány Tibor]

Hát az van, igen.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Át lehetne építeni egy kicsit, ugye, differenciáltan.

[Bárány Tibor]

Igen, az egy más történet. És a tömegsportnak a támogatottsága az nagyon-nagyon magas. És emiatt nem tudom, 5-6 ezer kendós van Franciországban, több százezres judó populáció, tehát franciák is a legjobbak között vannak a világon.

Tehát nem véletlen, hogy ők a legjobbak. Nem feltétlenül azt mondom, hogy a legjobb adottságokkal rendelkezik egy francia ember, hanem egyszerűen a nagyszámok törvénye. Tehát ez ugye a sportnál, a kiemelkedő eredményeknél, ugye a matek, hogy mennyi emberből választok ki egy csapatot, milyen szelekcióval, milyen módszerrel, stb.

És ezt tetőzi a franciáknak az akkurátusága is, amellett, hogy nagyon bohém a társaság, az, hogy nagyon komolyan veszik és komolyan készülnek a versenyekre, és azért ők a legjobbak. Aztán ugye a németek is nagyon jók, most az olaszok is nagyon jók, vannak kiemelkedő úgy akár nemzetek.

[Yanagisawa Gyöngyi]

És Magyarország ebben a viszonyban körülbelül középmezőny, inkább felsőbb?

[Bárány Tibor]

Mi a legjobbak között voltunk, akár lehet mondani a legjobb három-négy ország között voltunk, elég sokáig. Hát most ezt talán nem lehet elmondani.

[Yanagisawa Gyöngyi]

És ennek mi az oka?

[Bárány Tibor]

Hát az oka az nagyon összetett, talán azt lehet mondani a tudás átadás. Akik átadhatták volna a tudásukat a következő generációnak, ez nem történt meg.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Mert hogy ők ezt nem akarták, vagy egyszerűen kiléptek a kendo világából?

[Bárány Tibor]

Kiléptek a rendszerből, valahogy nem lettek bevonva olyan mértékben. És ezért vannak tehetséges kendósok, de ha összehasonlítom, tehát az előző generációkkal, a különbség azt lehet mondani egy óriási.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Ez az előző generáció, ez amit mondasz, ez körülbelül hány éves kort jelent?

[Bárány Tibor]

Az aranykorát érte 97-től 2000-es évekig.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Tehát akkor az Y generáció, ugye?

[Bárány Tibor]

Igen, igen, akár lehet. Talán ez nem generáció függő volt, hogy most ez egy generáció tehetségesebb, mint a másik. Ugye minden problémát komplexen kell kezelni, nézni, hogy miért sikerült annak a generációnak ilyen nagyon-nagyon kimagasló eredményeket elérni, és ez körülbelül két-három válogatott csapaton keresztül így átment, és sikerült nagyon szép, és világviszonylatban is nagyon kiemelkedő eredményeket elérni, és a mostani generációnak már nem.

Ennek az oka nem egy problémában keresendő, ez nagyon összetett. Kicsi ország is vagyunk, nagyon kicsi a merítés is, módszerek is már fejlődtek, környező országok is fejlődtek, és nem azt jelenti, hogy most mi ugyanazt a kendót csináljuk, mint a kétezeres években, és hogy annyival jobbak lettek, hanem egyszerűen lemaradtunk. A fejlesztések elmaradtak, a tudás átadás elmaradt, stb.

Tehát amiről mondtam, hogy az a fajta kendó, amit megemlítettem Amerikában, az abszolút önfeláldozás, tanulni mindenkitől, ez valahogy egy picikét elmaradt. Én nem látok egyébként olyan óriási problémát, mert a tehetség azt látom, hogy bennünk van, csak meg kell nyomni a megfelelő gombot ahhoz, hogy ez tényleg ki tudjon bontakozni, ki tudjuk ezt domborítani. Nagyon sok jó kendós van, nagyon sok jó tanár van itt, csak valahogy az egységben ez most jelenleg nem valósul meg.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Akár a kedves hallgatók közül is toborozzunk, és motiváljunk, és ők is továbbadják ezt a tudást, amit hallottak ennek fényében is. Én azt szeretném megkérdezni, hogy mit ad a kendo a mindennapokban? Mert ugye ezt is mondtad egy interjútban, hogy a fejlődés csak akkor érhető el, ha a fizikumunkat, lelkünket és a szellemünket is egyformán fejlesztjük.

Idáig is erről beszéltünk, hogy a kendo nem csak egy úgymond sport, tehát nem csak egy testi mozgás, hanem hát emögött azért agyi tevékenység is van, de hogy a mindennapokban, mire jó, mire lehet használni? Te például, hogyan alkalmazod a kendoban szerzett tapasztalataidat, tudásodat a munkádban a mindennapokban?

[Bárány Tibor]

Hogyha csak saját példámat említsem, ugye már a beszélgetésünk elején említetted ezt, hogy do, hogy ez az út. És az ilyen harcművészetekben, a kendoban is bele van ágyazva az, hogy az élet hosszig való tanulás. Tehát a tanuláshoz való alázat.

Mindenkitől lehet valamit tanulni, akár egy kezdőtől is lehet valamit tanulni. És hogyha adott esetben munkát váltunk, vagy ne agy Isten, még szakmát is váltunk, tehát ez a fajta szemlélet, az, hogy hogyan viszonyulok egy-egy tanulási folyamathoz, egy-egy munkához, vagy egy iskolához, az abban nagyon-nagyon sokat segít. Sokkal jobban tud az ember odafigyelni, mivel belénk van az, hogy nem arról szól, hogy egyébként már tudok, mert nekem nem kell tanulni, én már csak tanítok, nem szükséges nekem fejlődni, hanem a kendo, ha bele van ágyazva, bele van kódolva az, hogy folyamatosan kell tanulni.

Hogyha ez a tanulás, ez egy fajta gyakorlás, elmarad, akkor hiába valaki magas fokozattó, vagy hiába valaki évekig gyakorolja, hogyha ezt a nagyon egyszerű eszenciát nem átítatja, akkor valahol visszafejlődik. Most, hogyha ezt átvetítjük a saját életünkre a munkára, akkor ugyanez, tehát, hogy hiába vagyok egy munkában valamiben jó, hogyha egy picikét már ebből bele csücsülök, akkor nagyon szépen finoman így erodálódik az a tudás, vagy megmaradok egy szinten, mert az a fajta tudásvágy az nem lesz jelen. És a kendo az nagyon érdekes, mert ugye ezt japánok már hosszú évszázadok óta kitalálták, mi nálunk ez nagyon hangzatos, hogy az élet hosszig való tanulás, az utóbbi 10-15 évben halljuk csak ezt a fogalmat, amit ők egy karakterrel le tudtak írni, hogy do.

És ezt már nagyon-nagyon régen leírták a japánok, és ha csak ezt az egy dolgot megértjük belőle, mivel rengeteg minden van még ugye a kendoban, akkor már nagyon sokat nyertünk.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Most, amit így mondasz, ezzel tökéletesen egyetértek, és hogy még feltegyem a pontot az íre, mondanék egy példát. Yamaoka Tesshu, vagy Tessennek is szokták olvasni, ő egy 188 centi és 105 kilós emberke volt. Hát ő a XIX.

század közepén, pont ugye a Meiji időszaknak a korában. És őt nevezzük úgy, hogy a hagyományos kardvívás, japán kardvívás egyik utolsó nagymestere. És pontosan az, hogy ezzel az alkattal, tehát mondom 188 centi, ami még most is azért Japánban eléggé magasnak számít.

Tehát ő neki azt, hogy most kard van a kezében, az már igazából nem nagyon számított akkor, mert hogy most meglökött valakit, és hát már az elég volt, hogy ott nyerjen, vagy valakit letaszítson. De a lényege a dolognak, hogy ő mondta azt, hogy ezt mondjuk japánul szeretném mondani, és természetesen magyarul is mondom, hogy ……….ami annyit jelent, és ez egy annyira esszenciális filozófia: mindegy, hogy süt a nap, vagy beborul az ég, a Fudzsi jama, a Fudzsi hegy, az teljesen változatlan formában áll. És ebben én egyfelől azt is látom, hogy tartsuk meg magunkat.

Tehát magunkat olyannak, amilyenek vagyunk, kineveznek valakit mondjuk egy igazgatónak, akkor ne nőjön nagyra, ne változzon meg, hanem maradjon ugyanaz, aki volt. Tehát ez a változatlanság. Ugyanakkor az is benne van, hogy ha történik valami váratlan esemény, ami kizökkentene minket, akkor annak se adjuk be.

Tehát a félelmek, gazdasági válságok a világban, jaj, mi lesz, jaj, mi lesz, és akkor ugye rengeteg ember stresszel ezen. Mondhatjuk azt, hogy ez magával jön, és persze, hát most ne stresszeljünk, de ennek van egy határa. Tehát azt akarja mondani, hogy mi maradjunk olyanok, amilyenek vagyunk, bármi történik is.

És akkor én ezt a kendóra is egy kicsit átvetítve, meg amit mondasz is, hogy itt a kendóban nem az a lényeg, hogy győzzünk, meg legyőzzük a másikat, de hogy elérünk erre az úgynevezett musinra, erre a tudattalan állapotra, amikor nem arra koncentrálunk, hogy fogjuk ugye a kardot a kezünkben, és most milyen technikát kéne alkalmazni, hanem ugye a helyzet, az idő, a perc, az a tér adja azt, hogy valójában az agyunk, a tudatunk az mit hoz ki abból, és ugye az irányítja tulajdonképpen a kezünket a karddal, tehát ezt jelenteni ez a musin, és ami érdekes, hogy ez Japánban nem csak a kendóban van, hanem mindenben emlegetik, hogy valamit ezzel a musinnal kell csinálni, mi is egy korábbi adásban a kerámiáról beszélgettünk, és ott is pontosan ebben a Mingei mozgalomban, amikor beszéltünk, ezt is ajánlom kedves hallgatóknak, hogy hallgassák meg, hogy ott is ugye ez a musin az egy fogalom volt, hogy úgy kell kerámiázni, hogy ebben a tudattalan állapotban, nem a technikákra pontosítva.

[Bárány Tibor]

Négy dolgot emelnék ki, és ugye a musinhoz csatolva, illetve ahhoz, amit az élet hossziglani tanuláshoz csatolva, a kendóban, és ezt próbáljuk tanítani is, hogy van egy olyan fogalom, a shoushin, ez gyakorlatilag a kezdőnek a gondolkodása, a kezdő szellemisége. Tehát ez nem azt jelenti, hogy a kezdőket elkezdjük tanítani, és akkor abból ők jobbak lesznek, hanem ezt a shoushin-t, ezt a kezdő szellemiséget meg kell őriznik folyamatosan. Tehát hiába az én tudásom növekszik, ugyanolyan alázattal kell mindig figyelnem a környezetemet, a tanulókat, mint hogyha kezdő lennék.

Tehát hogyha ezt a kezdő szellemiséget megértem, akkor a tudást is sokkal könnyebben be tudom fogadni. Ez roppant érdekes, amikor elmegyek egy szemináriumra, egy bírói szemináriumra, és akkor ott vannak itt tényleg nagyon magas mesterek,

akik oda mennek tanulni. És nyilván egy magasabb fokozatú, egy tapasztaltabb tanár oktat minket.

És azt lehet látni, hogy ezek a 50-60 éves bácsik, akik már hosszú-hosszú évek óta gyakorolják a kendót, ugyanolyan alázattal figyelnek, jegyzetelnek, kérdeznek, stb., mint hogyha ilyen tinédzserek lennének. Ha ez a szellemiségünk megmarad, akkor a részleteket, akkor a tudás is jobban magunkévá tudjuk tenni. A másik, amit említettél, ez a musin.

Ez egy érdekes fogalom, ez azt jelenti, hogy egy ilyen üres szív.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Hogy nincs szív, a két jel ebből jön ki, igen.

[Bárány Tibor]

És ezt igazán tényleg, hogyha gyerekkorban kezdjük a kendót, tudjuk igazán-igazán megérteni, hogyha csak a technikára vagy a vívásra egyszerűsítem le. Tehát, hogy akkor egy gyereknek, amikor elér, gyerekkorban kezdi és már egy magasabb szintre ér, akkor ő már nem gondolkodik nagyon, hogy mit alkalmazzon, az önmagából tudja. Tehát úgy letudja csendesíteni magát, hogy ő abból a repertuárból tud választani és tud válaszokat adni egy-egy szituációra.

És aztán említetted a fúdósint. Ez is egy nagyon nehéz, nekem bíróként is sokszor nagyon nehéz, hogy ne zavarjon semmi a környezetemben. Tehát az a rendületlenséget akár szimbolizálja, hogy a rendületlen szívnek a szimbolikája.

Ugye egy vívás alatt rengeteg dolog, ami zavarhat, elsősorban az ellenfél, aki előttem van. De hogy tényleg önmagadra, a másik reakcióra tudj úgy koncentrálni, hogy te tudjad kontrollálni a másikat, ez egy nagyon magas szint. És az utolsó szimbolika, amit még tanulhatunk, ez a zansin, tehát hogy hiába győztem le az ellenfelemet, hiába fejeztem be egy feladatot, akkor is az én koncentrációm, az én odafigyelésem, hogy ne lankadjon.

Még a pontszerzés után is tudjak figyelni a másikra. Ha ezt nagyon leegyszerűsítem, tehát egy kicsikét egy ilyen közhelyesebb szituációra, ha elmegyünk bulizni, és akkor szétbuliztuk a lakást, akkor a zansinunk az az, hogy rendet rakunk. Tehát, hogy ahogy a stadionokban, a focivében is, a zansin az ott volt a japán szurkolóknál, hogy kitakarították a lelátókat, ahol ők voltak.

Ez volt az ő zansinjuk. És a zansin nélkül az gyakorlatilag az, hogy persze jól csináltam valamit, szurkoltam meg, nagyon jól éreztem valamit, de nem fejeztem be. És ez az a figyelem, hogy ez ne lankadjon.

És ugye egy harci szituációban ez úgy jelenik meg, hogy hiába vágtam le, akkor nem ünneplem magamat rögtön, vagy egyáltalán a pontszerzés után, hanem figyelek és megtisztelek a másikat egy zansinnal, egy hétköznapi helyzetben, meg ez a takarítás, ha ezt így lehet mondani. És akkor ha így bezárult az, hogy mit is tud adni, ha csak ezt a négy elemet elsajátítjuk, és ezt gyakoroljuk, akkor rengeteg mindent tudunk adni. Ez egy kicsit ilyen hókusz-pókuszosnak tűnik, de a gyerekek is, hogy játékosan stb.

ezt megtanulják, akkor ezáltal sokkal kerekebb életet tudnak élni.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Tehát akkor a musin, a fudósin, a zanssin, és mi a negyedik?

[Bárány Tibor]

Sósin.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Sósin, igen, tehát a kezdő. Sósin, musin, fudósin, és a zanssin.

[Bárány Tibor]

Így van. Tehát ezek, aztán nyilván van millió-millió is egy olyan dolog, amit még föl lehetne sorolni, de szerintem ez így nagyon szépen összefoglal sok-sok-sok mindent. Nem csak a kendoból, akár a japán szellem is, a japánoknak az élethez való hozzáállásából.

És erről beszéltünk, hogy miért van előnyösebb helyzetben egy japán gyerek? Ezért. Tehát ő, neki ezt már nem kell elmagyarázni.

Ő már a születésétől ezeket mind-mind gyakorolják.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Nem tudom, mennyire ismered a japán női focivállogattota. Korábbi VB-t ugye megnyerték. De.

És akkor itt van a de. Hogyan nyerték meg? Úgymond tényleg a döntő csata Amerikával játszották, és az idő már rettentő szoros volt, és tényleg még az utolsó percben is Amerika berúgott egy golt.

De, és akkor itt jön be az, hogy Fudoshin, hogy nem érdekelte őket az, hogy oké, de még van egy percünk. Az utolsó pillanatig, és egy szabadrúgás, szabadrúgása volt ugye a japán válogatottnak, a játékos rúgott egyet, és a Sawa Senshu, hát ő volt ugye a kapitány, és hát később, ahogy ugye beszélt róla, amikor megkérdezték, hogy hogyan tudta berúgni azt a gólt, mert hogy egy olyan szögből, amire azt mondják az emberek, hogy ez lehetetlen, annyira kicsi az esély, hogy nagyon, de hogy ő ezt hogyan tudta, hogyan csinálta, és amikor erről beszélt, akkor azt mondta, hogy ugye a játékos rúgta felé a labdát, ő csak a labdát látta.

Ő már nem volt a pályán, ő csak a labdát látta. A lába, az szinte automatikusan mozgott. A fejében nem volt semmi, nem is lehetett, mert igazából nem látta át ott a helyzetet, de azt hozta ki, legalábbis nekem az jött le, hogy annyira eggyé tudott válni a labdával, meg ezzel, hogy mindenki, a csapattagok, mindenkiben ott volt az az érzés, hogy nekünk nyernünk kell, és nem érdekel az, hogy már alig van idő, és be tudta rúgni a gólt.

Ebben is valahogy kikristályosodik ez, hogy nem szabad feladni, az utolsó percig, a pillanatig nem szabad soha feladni, mert mindenben ott van a lehetőség, és csak akarnunk kell. És ez tényleg így van. Biztos is, hogy vannak a versenyeken is olyan pillanatok, amikor úgy érzi az ember, vagy akár te is látod bíróként, hogy na ebből kihozni valamit, nem biztos, hogy sikerül, de aztán mégis sikerül.

Tehát lehet ilyen, nem?

[Bárány Tibor]

Abszolút. Tehát ez a három, akármennyi elemet, ugye elmondtunk, hogy ez mind-mind ennek a kimenete. Tehát, hogyha ezt ő magáévá tudja tenni, mi magyarok is, tehát az európai kultúrkörben is ugyanezek meg voltak, csak az a nagy különbség, hogy valahogy ők meg tudták ezt fogalmazni, és valahogy ők ezt tudatosan gyakorolják.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Akkor Magyarországon mi történt? Miért tűnt ez el, vagy miért változott meg? Hogy látod?

Vissza lehet ezt hozni? Mit gondolsz?

[Bárány Tibor]

Nem is az, hogy vissza lehet hozni. Ha nincsen valami, akkor kölcsönveszünk. Az olyan, mint a nyelvben.

Ha nincsen rá szavunk, akkor kölcsönveszünk. Tehát ezért is gyakoroljuk a harcművészeteket, mert ha valamit elvesztettünk, akkor valahol kölcsönveszünk valahonnan máshonnan. Szerintem ennyi talán lehet a válasz rá, hogy tanulmányozzuk azokat, a kultúrákat, ahol ezek léteznek, ami már kikopott.

Nem gondolom azt, hogy ez csak Japánban létezett, vagy Kínában, tehát ahol olyan nagyon ősi kultúrák lléteztek. Ezeket mind-mind át lehet emelni, tehát a magyar kultúrkörre is, tehát hogy mi is tudjuk ugyanúgy gyakorolni, ahogy mi is gyakoroljuk, és nem azt mondom, hogy mi próbáljuk ezt magyarosítani, mert nem magyarosítani akarjuk, hanem helyesen gyakorolni, de nyilván nem tudjuk egy az egyben gyakorolni, mivel nem vagyunk japánok, sem kínaiak, hogyha ez kung fu, hanem a mi módszereink szerint gyakoroljuk.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Át kéne ütetni magyarra. Ahogy a japánok is teszik ezt mindig mindennel, hogy nem egy az egyben vesznek át valamit, hanem azért azt szépen ők megrágják, és akkor abból csinálnak egy japános verziót.

[Bárány Tibor]

Így van. És az, hogy most ez milyen minőségben vagy hogy valósul meg, hogy minket frusztrál-e az vagy engem, hogy mi nem leszünk soha olyanok, mint a japánok, ez bennem fel sem merül. Mert maga a gyakorlásnak az öröme, tehát a klubnak az öröme, a versenyzés vagy a táborozásnak az öröme, ez elegendő ahhoz, hogy annyi örömet tényleg adjon nekünk, hogy mi ezt gyakoroljuk abban a formában, ahogy a legjobb tudásunk szerint, ahogy ezt mi láttuk, vagy látjuk Japánban.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Most egy picit a kendónak a technikai részéhez is azért visszatérve. Azt szeretném megkérdezni, hogy ugye a kendóban hány fokozat van, ha valaki elkezd kendózni, akkor meddig juthat? És hát ugye mondjuk el azt is, hogy te 2013-as kendó Európai Bajnokság után te voltál az első itt a közép-kelet-európai régióban, és a legfiatalabb, aki a hetedik dant megszerezte, és aztán 2023-ban pedig ugye a kiósi fokozatot.

Tehát egy kendós mire számíthat, tehát itt ugye danok, fokozatok vannak, hány fokozat van, milyen idő közönként lehet ezt letenni, egyáltalán a vizsga rendszere, hogyan működik, erről pár szót, hogyha mondanád.

[Bárány Tibor]

A kendóban nem nagyon lehet úgy általánosítani, hogy milyen a fokozata, mi a vizsga rendszer, mert minden szövetség a saját vizsga rendszerét alakítja ki, a saját környezetére, tehát hogy mi a legjobb. De ugyanakkor ezek nagyjából azért nagyon hasonlóak, tehát hogy olyan óriási nagy különbségek nincsenek vizsga rendszerek és vizsga rendszerek között országonként. Nyilván Japán az etalon, tehát majdnem minden ország hozzá igazodik és azt a vizsga rendszert követik.

És azon belül, hogy milyen módon vizsgázunk, azt a szövetségek eldöntik, illetve hogy milyen minőségű, vagy milyen kritériumokat kér egy-egy fokozathoz. Hasonlóan a többi harcművészeti, vannak alacsonyabb fokozatok, a kjú fokozatok, vannak magasabb fokozatok, a DAN fokozatok. És mindig attól függ, hogy milyen országban beszélünk, tehát mehet 10 kjú-tól is, azt hiszem a Karatéban, tehát 5 kjú-tól is, 3 kjú-tól is, és visszafelé, 3, 2, 1, és akkor a magasabb fokozat egy DANT-tól kezdődik, egészen 8. DAN-ig. Régen volt a 9-10 DAN, most már 8. DAN fokozatig vizsgázunk.

A 9. DANT azt hiszem már adományozzák, tehát arra már nem lehet, úgymond, vizsgázni. Európában a 7.DAN fokozat a legmagasabb fokozat, ennél magasabb fokozatú kendós még nincsen. Ez ugye sok mindenből adódik, tehát az az időintervallum is, tehát amióta Európában létezik kendó, úgy tűnik, hogy még ez nem elégséges, illetve nem elégséges valószínűleg az a minőség sem, amit Japánban tudnak elérni a 8. DANT fokozatig.

Japánban is, tehát a kendó 8. DANT talán az egyik legnehezebb vizsga a vizsgák között, tehát nem csak a kendó vizsgák között. Volt egy dokumentumfilm, ami össze vetette a vizsgákat, és abból kiderült, hogy két vizsga a legnehezebb Japánban, az egyik a ügyvédi szakvizsga, és a másik a kendó 8. DAN-os vizsga. Csak arány számokat, általában 1300-1200-1500 kendós indul a 8. DAN-os vizsgán, és annak a töredéke...

[Yanagisawa Gyöngyi]

Tehát nem csak japánok, hanem külföldiekke együtt….

[Bárány Tibor]

Nem, ez csak Japánban.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Ja, hogy csak japánok indulnak.

[Bárány Tibor]

Elindul egy pár európai is, vagy amerikai is, tehát hogy nem japán, de az nem számot tevő, tehát körülbelül ekkora szám indul Kyoto-ban tavasszal, Tokyo-ban meg ősszel, és ebből átmegy olyan 5-6-8 ember a végén.

[Yanagisawa Gyöngyi]

És akkor hogy néz ki maga a vizsga?

[Bárány Tibor]

És nagyon érdekes, hogy a vizsga az semmiben nem különbözik, az első DAN-os vizsgán, meg a 8. DAN-os vizsgán. Tehát most a katáktól eltekintek, tehát ugyanúgy kétszer kell vívni.

Tehát a két vívásból dönti el a bizottság, hogy ő megfelelt, vagy nem felelt. Mert nyilván egy DAN-os vizsgára kisebb létszámú a bizottság, a 8. DAN-os vizsgára egy nagyobb létszámú bizottság dönti el, de valójában ugyanúgy kétszer kell vívniuk.

Na most mi adja a különbséget? Az a minőség. Az a fajta minőség, ami mi azt mondjuk laikusok már nem nagyon tudunk érzékelni.

Tehát hogy mitől lett ő 8. DAN-os, mi volt az a különbség az 1500 ember közül, amitől ők 8. DANT-osok lettek?

Tehát ez egy megfoghatatlan dolog, és mégis létezik, hogy kiemelkedik egy pár ember, aki olyan magas minőségben tud vívni, és olyan magas minőségben megértette úgy azt, amiről beszéltünk a musin, fudosin, zansin fogalmakat.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Ami kisugárzik belőle. A bizottságban kik ülnek? Ott 8.DAN-osok ülnek?

Igen, 8. DANT-osok ülnek.

Tehát akkor ott 8. DANT-osok ülnek, és ők csak japánok. Mert hogy nincs 8.DAN-os külföldi.

[Bárány Tibor]

Így van. Hát van, de úgymond olyan japánok, akik már párra megkapták, akik nem Japánban nőttek feladott esetben, tehát külföldön élnek, vagy éltek, de azért volt valami nagyon erős kapcsolódásuk Japánra. De úgymond európai ember, vagy amerikai ember még nem kapta meg a 8.DAN-fokozatot. Most látva, tehát most hogy merre halad a kendo, én nem nagyon látom azt, hogy ezt el tudjuk érni. Arra már volt már példa, hogy ez a 8. DAN-os vizsga egy kétfordulós, és hogy valaki átment az első fordulón, és abban szűk pár száz főbe bekerült, és akkor ott hullott ki a rostán. Erre már volt példa, de arra még nem volt példa, hogy mind a két rostán átment volna.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Két forduló. Azon mind a két fordulón valahol ugyanazt kell produkálni? Tehát itt gondolok arra, még mit tudom én egy állásinterjú, első forduló, de a második forduló, ott már mondjuk valamire már fókuszálnak jobban.

[Bárány Tibor]

Nem. Itt pedig teljesen ugyanaz.

Hát az ugyanazt tudom elmondani, ami te ezt a Yamaoka Tesshu-nak a idézetét, hogy a Fuji az ugyanott áll. Tehát, hogy ott van egy ellenfeled, és az ellenfeledet le kell győzni nagyon magas minőségben. És nem a megsemmisítéséről van szó, hanem hogy tényleg tudjál helyesen, shoshin, musin, fudoshin, zanshin, tudjál győzni.

Tehát ez nagyon nehéz. Ugye a mi, úgymond európai fejünkkel azt mondanánk, hogy ahogy megyünk föjjebb, a gombócok száma nő többet. Valamivel többet kell csinálni.

Igen, kell többet, de nem gombócokban, hanem minőségben. És ez sokkal nehezebb, ez sokkal magasabb szint, mint amit mi úgy azért el tudunk képzelni, ugye, hogy egy vizsgának, hogy most már nem csak két fekvőtámaszt tudok megcsinálni, az a nyolcadik fekvőtámasz már biztos, hogy mindenkit le tud győzni. De nem erről van szó.

Ezért is van az, hogy életkor szerint párosítják a vizsgázókat, a fiatalabbak a fiatalabbakkal vizsgáznak együtt, az idősebbek az idősebbekkel vizsgáznak együtt.

[Yanagisawa Gyöngyi]

És hát ugye mondjuk el, hogy a jövőre te meg szeretnéd próbálni ezt a vizsgát.

[Bárány Tibor]

Hát igen, hogyha lehetőségem lesz, hát tervezem, hogy elmegyek és megpróbálom, tehát talán ez a jó szó rá. Belevágunk már azért is, hogy ez az élmény, tehát hogy milyen egy ilyen vizsgára elmennék, megpróbálom megmérettetni magunkat. Ez nagyon hasonló a versenyzéssel, hogy hiába vagyunk idősebbek, igenis el kell menni megmérettetni magunkat.

Erre van lehetőség szeniorversenyeken, stb. Tehát nagyon-nagyon fontos a kvázi megmérettetés. Amíg azt mondjuk, ugye a versenyzés nem fontos, csak a gyakorlás, de vannak olyan pontok, amit kifejezetten csak ilyen megméretes által tud az ember megérezni, magáévá tenni.

[Yanagisawa Gyöngyi]

A komfortzónán ki kell lépni. És akkor igazából, akkor érzékeli tapasztalja meg az ember, hogy valójában hogy mit tud. Hogyan lehet erre készülni?

Vagy legalábbis te hogyan készülsz?

[Bárány Tibor]

Amikor megkérdezték tőlem, hogy hogy készültem a hetedik danos vizsgára, akkor kb. ezt mondtam, hogy hát elkezdtem 1985-86-ban kendózni, és akkor azóta úgy készültem erre a vizsgára.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Folyamatosan gyakorolsz és folyamatosan teszel. Tehát akkor tulajdonképpen akkor valami extra dolgot így akkor nem csinálsz.

[Bárány Tibor]

Lehet extra dolgot csinálni, nyilván, hogy kicsit többet edzel, kicsit koncentráltabban edzel, de az elengedhetetlen, hogy folyamatában kell ezt az egész vizsgára való készülést nézni. Tehát, mint vizsgára készítő tanfolyam, te is akkor azon, mint egy cambriji nyelvvizsgára való kész tanfolyam, és akkor teszteket töltögetek ki, és akkor van egy rutinom, és akkor az a rutin az nekem nagyon sokat segít. Ebben az esetben ez nem igaz.

Ez nem működik. Abszolút nem működik.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Te például minden nap edzel? Vagy vannak edzés napjaid? Vagy ez hogyan néz ki?

[Bárány Tibor]

Nálunk edzés heti három edzés van, én gyerekekkel foglalkozom különösen, próbálok a gyerekekkel együtt edzeni, tehát ugyanolyan jól lehet velük is, tehát most már olyan gyorsak, meg annyira erősek is már, hogy nagyon jó lehet velük is gyakorolni. Természetesen, amit mondtam, hogy azért nem lehet összehozni Japánra, az lenne az ideális, hogy lemennék egy dojoba, és akkor ott van 5-6-8 darab nyolc danos, és akkor érezném azt a fajta kendót, amit ott meg kell nekem valósítani. Na most ez itt, ebben a környezetben sajnos nem valósul meg.

Most amikor kint voltam Kyoto-ban, és edzettem nyolc danosokkal, abszolút lehetett érezni ezt, hogy mi az a különbség, az a nagyon picike vonal, amit ők azon túl vannak, és azt én érzem, amit itthon sajnos nincsen.

[Yanagisawa Gyöngyi]

De hát már ez egy nagy dolog, hogy ezt megérzi az ember, nem? A fejlődésnek egyik foka, ha lehet így mondani, hogy egyáltalán már megérzi, hogy mit kéne neki produkálni, ugye?

[Bárány Tibor]

Igen, tehát ez a fajta tudatosság nyilván fontos ahhoz, hogy tudjunk vizsgázni, és ugyanezt átemelni a saját vívásainkhoz is.

[Yanagisawa Gyöngyi]

A vizsgadrukk, ami ugye most beszéltünk már mi musinról, meg fudosinről, de hát egy átlag ember azért ezt valójában nem fogja tudni megvalósítani. Tehát egy vizsgadrukk, vagy egy drukk egyáltalán, egy lámpaláz az mindig van. Te hogyan kezeled a saját lámpalázadat?

Milyen tanácsot adnál?

[Bárány Tibor]

Szerintem nagyjából úgy kezelem, mint egy átlag ember. Én is, hát amikor elmentem vizsgázni nagyon izgultam, ahogy most a bírói szemináriumon is, nagyon izgultam. És volt egy-két dolog, ami nem stimmelt, tehát idén a VB-re bekerültem, a VB kiválasztott bírói körben, de nem bíráskodtam, pont ezért nem kerültem be abba a körbe, mert én is úgy izgultam.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Emiatt nem választottak be, mert izgultál?

[Bárány Tibor]

Nem azért mert izgultam, mert volt egy-két olyan szituáció, amit másképp kellett volna megoldanom. De ez körülbelül százból egyszer előfordul, vagy még sokkal több számból egyszer előfordul, de ahogy mondtad, hogy egyszer lehet. Tehát hogyha az nem működik, akkor nem felelsz meg a kritériumnak.

Ennek ellenére mindig ott vagyok a bírók között a múlt vébén a döntőben is bíráskodtam, és ez egy óriási élmény volt.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Bocsáss meg, ez is igen egy kérdés tulajdonképpen, hogy hogy lesz valakiből bíró. Te jelentkezel erre, vagy erre kiválasztanak, vagy ez hogyan működik?

[Bárány Tibor]

Hát ez egy ilyen önképző kör. El kell menni bírói szemináriumokra, és akkor ott kiválasztják a megfelelő jelölteket, bekerül egy körbe, és akkor elkezd bíráskodni. Európa bajnokságokon utána bekerül egy körbe, akkor ott a VB-n, és nagyjából minden egyes bírói szeminárium nulláról indul, tehát nulláról választják ki az embereket.

Tehát nincsenek lefoglalt helyek. Nyilván van olyan kimondatlanul, akik már tudjuk, hogy nagyon jók, és kiválasztják olyan majd szinte automatikusan, de ezt is gyakorlással.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Bárki kendós tud bíráskodni? Vagy a bíráskodáshoz kell külön valamilyen plusz tudás, tanulás?

[Bárány Tibor]

Nincsen külön iskola hozzá, nincsen egyelőre ilyen minőségi tanúsítvány, hogy akkor ő egy bíró, és akkor ő őrökké bíró. Ez nagyon érdekes, tehát a bírók, az első kritérium szinte, hogy aktív kendós legyen. Tehát aki nem aktív kendós, az nem tud bíráskodni, az nem tudja megítélni a pontokat, tehát ez nagyon fontos.

A bíráskodásnak a minősége is változik szinte a tapasztalattal, nem feltétlenül a fokozattal, mert aki magas fokozatú és nem aktív, nem versenyzett annyit, az szintén hasonlóan nem tudja megítélni a jó pontokat, tehát aktív és magas szinten tudjon kendózni. Tehát ez egy nagyon fontos kritérium. És legyen türelme ahhoz, hogy eljár a szemináriumokra, tanuljon, tudja az alapszabályokat, stb.

Ha van egy versenyzői előélete, az egy plusz, de nem feltételt, hogy jól meg tudja ítélni a pontot. Már előre tudja látni egy-egy szituációban, hogy az pont lesz, vagy nem lesz pont, vagy egy hangból is meg tudja ítélni, még ha nem is látta teljes értékűen, hogy az pont volt, vagy nem volt pont.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Egyébként az, hogy van ilyen bírói tapasztalatod, ez véleményed szerint befolyásolhatja azt, hogy a nyolcadik danos vizsgád milyen kimenetelű lesz? Tehát magyarán ezt figyelembe veszik?

[Bárány Tibor]

Nem, nem, nem. Tehát ennek nincsenek ilyen összefüggései. Egyetlen kell, hogy magas szinten tudjon kendózni az ember.

Tehát ott az egyetlenek kritérium. Vannak olyan nyolcadik danosok, szerintem nem voltak még sohasem világbajnokságon, vagy akár Európa-bajnokságon, tehát nem jöttek el, tehát ez nem egy szempont.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Amit tényleg én így feltétlenül meg szeretnék kérdezni, az az, hogy mit vársz te magadtól, mit szeretnél még elérni úgy klubvezetőként, tanárként, és saját magad, mint kendósként. Vannak-e konkrét céljaid, én most itt leszámítva így akkor ezt a nyolcadik danos vizsgát, de hogy a jövőben, hogy Magyarországon a kendo világ, és egyáltalán, hogy újra legyen egy második aranykor, amiről ugye beszéltünk, mi kellene ehhez, hogy ez megvalósuljon, és te hogyan látod ebben magad?

[Bárány Tibor]

Önmagában az, hogy kendozunk, szerintem az úgy kevés. Tehát, hogy nekem, tehát az úgy nagyon kevés, hogy csak lemegyek, és valamilyen célokat ki kell tűzni, az, hogy miért is csináljuk. Tehát, hogy lehetnek kicsi célok, rövid távú, hosszú távú céljaink is.

És minden élet szakaszban más és más. Tehát, ugye a kezdetekben nagyon fontos volt számomra a versenyzés. Nagyon sok versenyen indultam, szerencsére jó eredményeket értem el, mind hazai, mind nemzetközi, ezek is lehetnek egy célok.

És ahogy változunk, ahogy korosodunk, ahogy ez egy picikét átalakul. Most számomra, tehát a gyerekeknek az oktatása, az azt lehet mondani, hogy nem is cél, hogy nagyon sok örömet okoz, és cél az, hogy hogyan tudjuk ezt nagyon jó, vagy akár magas szinten. A tanári múltamból fakadóan, nagyon sok olyan dolgot át tudok emelni, ami nagyon szépen tud működni a gyerek kendó, juniorkendónak az oktatásában.

És az élet furcsasága az, hogy 30 évvel ezelőtt elindítottuk a Sakura Kupát, tehát ezt a junior gyerekversenyt, ami akkor még nem junior gyerekverseny volt, hanem egy kezdőverseny volt, és kinőtte magát egy junior gyerekversenynél, és azt mondhatjuk, hogy a klubunk szervezi Európa egyik legnagyobb junior gyerekversenyét. Ez nagy szó. Igen, és nem pusztán csak arról van szó, hogy számháborúzunk, hogy most milyen szuper, hogy ilyen sokan eljönnek hozzánk, hanem egy olyan platformot tudunk adni, itt közép-kelet Európában, ahol a gyerekek meg tudják mérettetni magukat, és amiről beszéltünk már a beszélgetésünkből az elején, hogy egy olyan eszközt tudunk nekik adni, amiben motiváltabbak lehetnek.

Mert annó, amikor elkezdtem gyerekként kendózni, ilyen eszközeink nem voltak, nem mintha ilyen versenyre gondolok, mert nem volt egyszer junior gyerekkendónak is létezett, de most már ez abszolút tetten érhető, és vannak már olyan versenyek, kisebb-nagyobb versenyek, a szakorokupa a nagyobb versenyek közé tartozik, ahol a gyerekek évről évre meg tudják magukat mérettetni, egymással tudnak találkozni, vívni különböző korcsoportokba, és ez számomra is egy kihívás, nem csak az, hogy létezik, az, hogy hogyan tudjuk ezt a versenyt fejleszteni, hogyan tudjuk motiválni a gyerekeket, hogy igenis jöjjenek el, és mérettessék meg magukat, és ugye mondhatnánk azt, hogy hú, most csinálunk egy klubot, és hogy minden jó eredményeket érjünk el versenyeken, őszintén az abszolút nem. Tehát most motivál a közösségnek az építése, az, hogy az a gyerekek olyan közegben vannak, amiről beszéltünk, hogy mit tud kapni a kendótól, és azt hogyan tudja átemelni különböző területekre, és ez tud-e működni, illetve tudok ráhatással lenni egy gyerekre pozitív értelemben, ez sokkal jobban motivál. Hogy a nyolcadik danos vizsgáról is említette többször, hogy ez cél.

Hát természetesen nagyon örülnék, hogyha lehet tudnám tenni, de nem vagyok pessimista, hogy most ez nem sikerül. Nyilván úgy fogok elmenni, tehát hogy ez sikerüljön, de nyilván nem tudom, hogy mennyi esélye van, de megpróbáljuk, de nem egy olyan cél, hogy úristen, ezt minden áron meg kell csinálni, és akkor minden évben ki kell menni. Nyilván anyagilag is kivitelezhetetlen.

Nagyon sok ismerősöm abba hagyta, tehát volt, akik tíz évig jártak ki nyolcdanos vizsgára, vagy még több, és akkor mondták, hogy így feladták, mert nem látják az értelmét, mert nem tudja egyszerűen odáig elmenni, hogy ez sikerüljön. Technikailag sem tud annyit fejlődni, nyilván meg öregszik, fizikailag is már nehezebb. Japánok ezért vannak óriási nagy előnyben, mert egy olyan közegben tudnak, mind fizikálisan, szellemileg, stb.

úgy fejlődni, hogy nekik van esélyük, akinek van ambíciója, tehetsége, hogy ezt meg tudja lépni, és nagyon sokan, hát így lehet mondani, leragad, azt mondjuk, hogy a hetedik dan fokozatnál, amivel azt gondolom, hogy önmagában semmi probléma nincsen, hogyha, amint említettem, hogy a saját rövid és hosszú távú céljainkat meg tudjuk találni.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Tehát akkor a hetedik és a nyolcadik dan között azért van egy nagy vízválasztó?

[Bárány Tibor]

Hát óriási. Tehát az, hogy ez által, tehát a Kendo által olyan sok fantasztikus dologra lesz kapcsolódásunk, tehát ugye most a saját szakmámból merítve, tehát hogy a kelet-ázsiai vagy a japán növényeket, akár a szakurát említem, szintén nagyon sokszor kapcsolódik a tágabb értelembe, a japán kultúrkörre, szűkabb értelembe, akár még a szamuráj világra is, vagy akár a japán lélekre, szakura kultusz, és ez által, tehát a Kendo által ezt még jobban meg lehet érteni, és amikor én voltam most Kyoto-ba, az ottani botanikus kertben, jártam a kollégával, a japán kolléga körbevezetett, és megmutatta a szakurákat, akkor szinte azonnal egy, hogy most mondjam, valahogy azonos platformon tudtunk mozogni, azáltal, hogy már közel 40 éve foglalkozom Kendoval, tehát közel vagyok a japán kultúrkörhöz, és ő érzi is, érezte is, hogy amikor beszélgetünk különböző szakurákról, történetükről, akkor nem nincs az az óriási nagy szakadék, hogyha ezt el tudtuk érni, akkor ez az időzőre Kendo nyolcadik dan.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Ez így van, és legyen így. Mondhatnám is, hogy ez egy csodálatos befejezés is lenne, de nem szeretnélek elengedni addig, amíg meg nem kérdezem, mint minden vendégtől megkérdezem, hogy milyen színre asszociál, hogyha Japánra gondol. Neked mi a színed?

Mi Japán színe?

[Bárány Tibor]

Ami egyből eszembe jutott, ugye az kicsit ilyen meccete az itteni, meg az ottani valónak, ez a kék jutott eszembe. Ugye Japán ugye egy sziget, és az óceán, teljesen az óceán közepén, vagy helyezkedik el, illetve a szakurafák is ilyen folyók mellett helyezkednek el, illetve most is kék pólóban vagyok, ez egyszerűen csak véletlen.

[Yanagisawa Gyöngyi]

A kendo öltözék is.

[Bárány Tibor]

Igen, ez az indigo szín.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Minden más budo stílusnál ugye fehér, de a kendo nál az indigo kék.

[Bárány Tibor]

De semmilyen tudatosság nincsen, csak ez egy ilyen érzés. Ösztönösen ez jött elő. Igen, hogy ez az a szín, amit azt mondom, hogy közel áll hozzá.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Tibor, én nagyon-nagyon szépen köszönöm neked ezt a beszélgetést, elszaladt az idő, én még hallgatnálak téged, de szerintem vannak más elfoglaltságaid. Én azt tudom mondani, hogy nagyon önzően, hogy én most nagyon gazdagabb lettem, sokkal gazdagabb lettem, nem csak a kendo tudásban, hanem más területeken is, mély tartalmakkal, és egyáltalán egy ilyen összefoglaló a kendo sportról úgy Magyarországon, ahogy a világban. Hol áll most a helyzet?

Mit lehetnek tenni még? Sok szemszögből végigjártuk mi ezt a kérdést. Talán még, hogyha maradt esetleg kérdés, akkor én a hallgatóktól kérem, hogy tegyék fel, osszák meg velünk, és minél többen menjenek el a klubba, egyáltalán nézzenek meg, nézzenek meg egy ilyen kejkot, egy ilyen edzést, és hogy a kendoban bizony van nagyon sok szépség, ami más budóban nincsen.

Mindenki találja meg azt, ami a saját ízlésének és a saját beállítottságának a legalkalmasabb, és érje el Magyarország újra azt a második aranykort, amit ugye már egyszer megért. Nagyon-nagyon szépen köszönöm neked, Tibor, és nem mondom azt, hogy sok sikert a nyolcadik danhoz, mert ezt ugye nem szokták, és csak azt tudom mondani, hogy musin, meg fusindó.

[Bárány Tibor]

Köszönöm szépen. Köszönöm szépen a meghívást, és köszönöm szépen, hogy jobban talán megismertethettem a kendónak a világát.