Itadaki Ryutaro történész, egyetemi tanár gondolatai alapján.
Nemrégiben egy szörnyű eset rázta meg Kavaszakit, Tokió egyik külvárosát. Egy koreai származású, már Japánban született és nevelkedett nőt internetes zaklatás ért. "Te patkány, az ellenség földjéről! Takarodj haza!" - így lehet leginkább lefordítani azt a gyűlöletbeszédet, amellyel a Kóreából származó, de már több generáción keresztül Japánban élő polgárokat gyakran illetik. A kiszemelt "áldozatok" önhibájukon kívül válnak támadás célpontjává. Ők nem választhatták meg szabadon lakóhelyüket, az őseik Japánba kerülését a történelem szomorú és szerencsétlen eseményei okozták.
A 21. században a "takarodj haza" kifejezés a legnagyobb sértés, bántás és felelőtlenség, amivel óriási mentális kárt lehet okozni.
A második és harmadik generációs koreaiak számára, akik Japánban élnek, az identitásuk japán, mivel teljesen a szigetországban szocializálódtak, és sokan közülük már nem is beszélik a koreai nyelvet. Ami az övék, az a múltjuk, és ezt kénytelenek hordozni magukon. Bár lehet párhuzamot vonni az amerikai rabszolgák leszármazottaival, fontos megjegyezni, hogy Amerikában más tényezőket is figyelembe kell venni.
A Japánban élő és letelepedett koreai származásúaknak Japán már a szülőföldjük.
Amikor valaki azt mondja egy japán koreai származásúnak, hogy "takarodj haza," az egy nevetséges és szűklátókörű kijelentés. Ez nem teremt tisztességes párbeszédet a felek között; inkább egyoldalú és egyenlőtlenül fölényes. Ez a támadó magatartás a xenofóbia támogatottságából táplálkozik, mivel azt a meggyőződést hordozza, hogy csak az, aki japán származású és Japánban született, nevezheti Japánt a szülőhazájának. Ez könnyen vezethet ahhoz a gondolkodásmódhoz, hogy „szemet hunyunk afelett, hogy Japánban élsz, úgyhogy ellenkezés nélkül csináld azt, amit mondunk!” - egyfajta feudális úr-szolga viszonyhoz hasonlóan. Egy külföldi ember Japánban mindig kisebbségi helyzetben volt, van és lesz, ahogy ez más országokban is bizonyos tekintetben igaz a külföldiekre és a kisebbségi csoportokra. Egy külföldinek Japánban nincs teljes garanciája, hogy nem utasítják ki az országból, bár ez általában bűncselekmény vagy státuszvesztés miatt történik.
Ami a fent említett egyenlőtlen helyzetet illeti, Japánban egy külföldi nem tud visszavágni azzal, hogy "te is takarodj vissza a hazádba".
A cikk elején említett internetes zaklatást elszenvedett nő bírósághoz fordult, és vádat emelt társadalmi diszkrimináció miatt. Kérdőívben kérdezett meg arról mintegy 40 koreai származású japánt, hogyan reagáltak a "takarodj haza" támadásokra. A válaszok többsége arról szólt, hogy szótlanul tűrték a megaláztatást, mert félelmet éreztek a konfrontációtól az egyenlőtlen helyzetük miatt.
A "takarodj haza" kijelentés mögött egy hatalmas Japán térkép áll, amely egyfajta pajzsként védi azt, aki kimondja ezeket a sértő szavakat.
Ebben az egyenlőtlen helyzetben az érintettek sokszor magukban is megkérdőjelezik, hogy tényleg szükségük van-e arra, hogy a szigetországban maradjanak. Japán híres a mentális manipulációról, és nagyon is tisztában van azzal, hogy az "áldozatok" számára mélyebb sebeket üthet az érzelmi terror, mint a testi fájdalom.
A második világháborút követően, a kormány azokat a koreai és tajvani állampolgárokat, akiket a háború alatt hurcoltak Japánba, külföldiként vette nyilvántartásba. Japán továbbra sem engedi meg nekik a kettős állampolgárság intézményét, ami azt jelenti, hogy választani kell: vagy maradnak a külföldi identitásuk mellett, vagy feladják azt a japán állampolgárságért cserébe, de ezzel együtt beletörődnek abba, hogy bármikor zaklathatják őket.
Az ötvenes években, a koreai háború idején, volt egy második nagy hulláma a koreai félszigetről Japánba menekülő sokaságnak. Az akkori japán kormány azonban nem ismerte el őket hivatalosan menekülteknek, hanem illegális bevándorlókként kezelte őket, és így instabil státuszt kényszerített rájuk. És a japán kormány álláspontja a menekültekkel szemben a mai napig nem változott. Bármilyen segítséget kér valaki, legyen az politikai menekült vagy más, az idegenellenes attitűd még mindig meghatározza, hogyan bánik vele az ország.
Az utóbbi években történt egy tragikus eset, amely talán a legjobban szemlélteti mindezt. Egy beteg délkelet-ázsiai nőt hagytak magára a bevándorlási hivatal őrző- és felügyelő épületének egy „cellájában”, amikor orvosi segítséget kért. A nő tartózkodási státusza megváltozott, miután elhagyta a japán férjét az őt ért családon belüli erőszak miatt. Mivel státusz nélküli volt, a bevándorlási hivatal biztosított számára lakhatást, de ez valójában egy rácsokkal védett cella volt, amit csak engedéllyel lehetett elhagyni. Sajnálatos módon a történet tragédiával végződött, mivel nem kapott megfelelő orvosi segítséget, és belehalt a betegségébe.
Ez a szomorú eset jól példázza, hogy a "takarodj haza" kifejezés mellett a japán kormány is legitimizálja a verbális terrort. A kormány nem reagált hatékonyan azokra a fenyegető levelekre sem, amelyeket a 70-es és 80-as években kaptak azok a koreai származásúak, akik felléptek a munkahelyi diszkrimináció vagy az ujjlenyomat nyilvántartás kötelezettsége ellen.
A „takarodj haza” tehát nem csupán két szó. Ez egy szemléletmód, egy magatartás, amely elzár minden utat attól, hogy egy külföldi Japánban kifejezhesse és gyakorolhassa a személyiség jogait vagy legalább minimálisan hozzáférjen az őt megillető emberi jogaihoz.
